2025.03.12. 17:30
Március 15.: emlékek, arcok az ünnepekről (GALÉRIA)
Történelmünk során mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt március 15. megünneplése. A magyar szívekben fontos volt március 15. , mert mindig magában hordozott egy sajátos szimbólumot: a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését.

1984-ben Balikó Tamás hallgathatták az érdeklődők
Fotó: Laufer László
Az ezen dátum, március 15. által jelképezett korszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk megszületését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett. Büszkének kell lennünk tehát erre a napra. Nem csak magyarként, hanem pécsiként, baranyaiként is.

Fotó: MW
Nem véletlen tehát, hogy megyénkben, városunkban is komoly és szép hagyományai vannak a nemzeti ünnepünkön tartott megemlékezéseknek. Laufer László fotóriporter e témában összegyűjtött képei nemcsak az ünnep magasztosságáról, hanem az ünneplők változatosságáról is tanúskodnak. Rámutatnak arra, hogy március 15. a rendszerváltás előtt is méltó figyelmet kapott, majd arra, hogy Pécs, Baranya vezetői a későbbiekben politikai hovatartozástól függetlenül fontosnak tartották a nemzeti ünnepen való megnyilvánulást.
Így ünnepelték Baranyában a nemzeti ünnepet, március 15-ét
Fotók: Laufer LászlóA zászlót lengető gyerekek, a lovas huszárok mindig részei voltak a március 15. ünnepének Pécsen
Mondhatnánk, hogy az ünnep körítése, forgatókönyve nem változott. Zászlót lengető gyerekek, lovas huszárok, Kossuth és Petőfi szobor, a megemlékezés koszorúi. Azonban ha a szónokokra, szavalókra tekintünk, mindannyian tudjuk, hogy egy kicsit minden március 15. más volt. És a felvételek arról is tanúskodnak, hogy ma már nemcsak az ünnepre, hanem néhány korábbi résztvevőjére is emlékezünk.