Szerdán lépett hatályba a szigorítás

2025.03.19. 17:42

Budapest után Pécsen is tiltakoztak a Pride betiltása miatt (videó, galéria)

Szerda délután Pécsen, a Mecsek áruház előtti téren és Veres Endre utcában tartottak demonstrációt mintegy 200 ember részvételével a gyülekezési törvény a Parlament által kedden elfogadott, a köztársasági elnök ellenjegyzésével szerdán hatályba lépett, a Pride megrendezését ellehetetlenítő szigorítása ellen.

Budapest után Pécsen is tiltakoztak a Pride betiltása miatt (videó, galéria)

Pécsett is megmozdultak

Fotó: KOVACS LILIANA

A tiltakozók nem sokkal 16 óra után az uránvárosi Mecsek áruház előtti téren gyűltek össze, majd onnan vonultak át a Veres Endre utcában található Fidesz-iroda elé. A demonstrálók egy része az irodának otthont adó első emeleti erkélyre vonult, ahol egy feliratot tartottak fel, amelyen azt írták: „lesz Pride és mi ott leszünk”. A demonstrálók felirat szövegét, valamint azt skandálták, hogy: „nem félünk”, és a „gyülekezés alapjog”.

A Pride betiltása ellen tüntettek Pécsen. Fotó: KOVACS LILIANA

A tömegben szivárványos zászlókat és esernyőket, magyar nemzeti és európai uniós lobogókat, valamint egyebek mellett „A Pride nem bűn, hanem tüntetés”, illetve „büszke poloska” feliratú táblákat tartottak.

A résztvevőket láthatóan az Amnesty International és a pécsi Emberség Erejével Alapítvány logójával ellátott mellényt viselő szervezők irányították. Az eseménnyel összefüggésben atrocitásról nem tudunk, a tüntetés alatti fokozott rendőri jelenlétből és biztosításból pedig arra lehet következtetni, hogy a demonstrációt előre bejelentették a rendőrségen.

Budapest mellett Pécs az egyetlen olyan magyar város, ahol Pride-ot szerveztek.

Szerdán élebe lépett szigorítás, ellehetetlenül a Pride

Szerda hajnalban megjelent a Magyar Közlönyben az a törvény, amelynek értelmében az eddigi formájában nem lehet többé megtartani sem a Budapest Pride, sem a Pécs Pride felvonulást. Miután Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta, a jogszabály hatályba is lépett.

A törvényjavaslatot hétfőn nyújtotta be a Fidesz a parlament elé, majd kedden el is fogadták a képviselők. A Momentum füstfáklyás tiltakozással próbálta megakasztani az Országgyűlés ülését.

A parlament 136 igen és 27 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a törvénycsomagot, amely a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény, valamint a gyermekvédelemhez kapcsolódó jogszabályok módosítását tartalmazza. A törvénymódosítást a Jobbik és a Mi Hazánk képviselői is támogatták.

A szavazás után a Momentum felhívására a gyülekezési jog módosítása ellen tüntettek kedden Budapesten. Délutánra tüntetést szervezett a Momentum a Kossuth térre, a demonstráció után a néhány száz fős tömeg átvonult a Jászai Mari térre, ahol a rendőrség útját állta a tüntetőknek, így megakadályozva, hogy felmenjenek a hídra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint többen erőszakosan léptek fel a rendőrökkel szemben a Margit hídnál tartott jogellenes gyűlésen, két férfit előállítottak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában