2025.03.12. 20:19
Már gőzerővel szervezik az LMBTQI+ hónap programjait Pécsen
A Soros György alapítványainak támogatását élvező Amnesty International szervezésében Pécs belvárosában is több eseményt rendeznek március végén "az LMBTQI+ Történeti Hónap jegyében". A szivárványos programot három pécsi vendéglátóhelyen tartják meg.
Az "LMBTQI+ Történeti Hónap jegyében" rendezendő program szervező azt ígérik, hogy a "civil barátaikkal" összeállított szórakoztató, szivárványos programkavalkád több helyszínen fog zajlani. Az esemény keretében az Amnesty a szerintük "házassági egyenlőség" témakörében tart foglalkozást, majd pedig egy transzvesztita előadóról, Madame Tequila Goldról készült dokumentumfilmet vetítenek a résztvevőknek, akik aztán a főszereplővel és rendezővel folytatott beszélgetést is meghallgathatják.

A pécsi Emberség Erejével Alapítvány pedig egy coming outot segítő szabadulószobával készül. Aki pedig támogatni akarja a munkájukat, az szivárványos "cuccok" megvásárlásával segíthet, lesz még a roma LMBTQ diszkriminációját taglaló könyv bemutatója is. Este egy másik vendéglátóhelyen pedig kvíz és nyeremények várják a szórakozni vágyókat, végül pedig két lánynak öltözött férfi, drag queen fog bemutatót tartani.
A szivárványos program a Pride előszele
A program pedig nem kizárt, hogy már az újabb Pécs Pride-nak az előszele, amely a baloldali városvezetés ideje alatt honosodott meg a városban, idén pedig már a sokadikat rendeznék meg. Csakhogy közben Orbán Viktor kormányfő azt mondta, hogy a fővárosi program kapcsán, hogy "a pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő". A Magyar Nemzet pedig közölte szerdán, hogy a Fidesz parlamenti frakciója benyújtotta az alaptörvény módosítását, az öt módosító javaslat egyike a gyermekek védelmére vonatkozik.
Gyermekeink védelménél semmi nem lehet fontosabb, így
a módosítás része, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.
Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz – szól a kormánypártok módosító javaslata.
A történtek után pécsi ügyvédektől megkérdeztük, hogyha a fentiek ellenére Pécsen mégis szerveznek Pride-ot, akkor annak milyen következményei lehetnek. A pontos részleteket nem ismerve úgy nyilatkoztak, hogy minden jogszabály esetében, hogyha azt megszegik, akkor annak megvannak a jogkövetkezményei, szankciói, ezek pedig várhatóan a későbbiekben tisztázódnak.