2025.04.25. 20:00
Új klinikát nyit Pécs belvárosában a közönségdíjas kardiológus
Impozáns helyszínen, a budapesti Magyar Tudományos Akadémián adták át a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjakat. A Délnyugat-Magyarország régió közönségdíját Dr. Ajtay Zénó, kardiológus főorvos nyerte el – tőle azt is megtudtuk, mi készül a volt Pátria Hotel helyén.
A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat olyan kiváló orvosok kapják, akiket a szakmai zsűri és a páciensek egyaránt méltónak találnak az elismerésre. A Baranya, Tolna, Somogy és Zala vármegyét felölelő régióból idén Dr. Ajtay Zénó kapta a legtöbb szavazatot.

Forrás: A. Z.
– Milyen üzenettel bír, hogy a szavazók Önre adták le a legtöbb voksot?
– Számomra az a legfontosabb, hogy ezt a közönség adta. Sok szakmában a szakmán belül ismerik el egymást, de ez a díj azt is jelenti, hogy sikerült a közvetlen kapcsolatot megtartani a páciensekkel. Akiknek a legnagyobb szüksége van ránk. A közvetlen visszajelzésre napi szinten szükség van. Ez a legfontosabb, ez okozza nekünk a legnagyobb örömöt. A szavazás egy általános nagyobb visszajelzés volt, mely jó érzés és fontos dolog. A díjjal járó 500 ezer forintos tiszteletdíjat is a betegek gyógyulására ajánlom fel, a Szívgyógyászati Klinika katéterlaborjának.
Pécs, Kaposvár, Harkány – és vissza
– Térjünk vissza a gyökerekhez, több mint három évtizede dolgozik az orvosi pályán. Mikor, miért határozta el, hogy a kardiológia lesz a fő profilja?
– A Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1989-ben szereztem általános orvosi diplomát. Egyetem után tíz évig Kaposváron dolgoztam, ott szereztem meg a belgyógyász és a kardiológiai szakvizsgát. 1999-ben a Papp Lajos professzorék hívtak a PTE Szívgyógyászati Klinikára, ahol én is itt alapító tag vagyok. Innen 2014-ben mentem le Harkányba létrehozni egy kardiológiai rehabilitációs osztályt, ami gyakorlatilag a szűkös Szívgyógyászati Klinika ágylétszámát próbálta egy picit kiegészíteni. Odaérkeznek az operált vagy szívinfarktus után frissen tágított vagy stabilizálandó betegek. A két intézet között én voltam a híd, de az egyetemi létet sosem adtam föl.

Forrás: A. Z.
Ajtay Zénó: magánklinika és új pécsi központ
– Nem kevés feladat, sőt! Emellett a kaposvári Praxis Dr. Zénó magánklinika vezetője.
– Amikor Kaposvárról eljöttem Pécsre dolgozni, sok betegem volt már a kaposvári kórházban. Ezért kezdtem ott magánrendelni, a betegek ragaszkodtak hozzám. Először béreltem rendelőt, majd 2013-ban építettem a saját magánklinikát, ez jelenleg 15-20 doktorral működő, 350 négyzetméteres intézmény, ahol sok szakorvos dolgozik együtt.
– Talán még kevesen tudják, de Pécsett is nyílik egy impozáns rendelő.
– Hamarosan megnyílik a belvárosban a többfunkciós lakókomplexum a Porta Pátria. Bárral, szépészeti szolgáltatókkal, fitneszteremmel, négyszáz négyzetméteres irodaházzal. Itt kap helyet a magánklinika is. Ez utóbbi egészen komoly hely lesz, két műtővel, kardiológia mellett lesz diabetológia, urológia, nőgyógyászat, ideggyógyászat, ultrahangvizsgálat, tüdőgyógyászat, sebészet, érsebészet, proktológia, bőrgyógyászat, onkológiai tanácsadás is. Jelenleg az engedélyeztetés zajlik, 1-2 hónapon belül működőképes lesz. Július környékén már szeretnék ott is rendelni.
