Verseny

2025.04.25. 17:12

Baranyában életre kel hétvégén a Gyűrűk Ura

Immár 14. alkalommal szervezik meg a Baranya Íjásza versenysorozatot vármegyénkben, 2025-ben 6 helyszínen rendezik a résztvevő egyesületek. A második fordulót Sásd mellett, Felsőegerszegen tartják április 26-án.

Nagy Lajos László szervező, a Nyílzápor Hagyományőrző Íjász Egyesület (Sásd) elnöke tájékoztatta hírportálunkat, hogy a szombati megmérettetésre az ország számos pontjáról érkeznek, 140 fő körül lesz az íjászok létszáma, ehhez adódik hozzá  a vendégek száma. A várhatóan zivataros időjárás ellenére a programot mindenképpen megtartják. Az esemény nevezéssel indul 8 órakor, a verseny 10 óra után indul el a pályán. Ez Felsőegerszegen lesz, erdős területen.

íjász
Kezdődik az íjászverseny (illusztráció).
Fotó: MW

Különleges lesz az íjászverseny

– A verseny tematikus lesz, a Gyűrűk Ura regény köré fűzzük a célokat, ajándékokat, okleveleket, díjakat amiket el lehet nyerni – ismertette a szervező.

A Baranya Íjásza versenysorozat első fordulóját március 22-én tartották Siklóson. Márciustól szeptemberig minden hónapban van lehetőség pontszerzésre, a versenysorozatban legjobban teljesítők a Baranya Íjásza, Vadásza és Fúvásza címeket nyerik el, s ezzel a következő évben térítés nélkül vehetnek részt a versenyen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában