Fórum

2025.04.10. 13:13

Kezükbe vették a sorsukat: újraterveztetnék a 67-es utat, nem kérnek a zajból

Az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára tartott lakossági fórumot szerda délután Töröcskén. A tervezett Szigetvárt Kaposvárral összekötő 67-es gyorsforgalmivá fejlesztése volt a téma, a környéken élők ugyanis féltik a nyugalmukat és a természetközeli lakóhelyüket. Elhangzott: valamilyen viadukt mindenképpen épülne, az első kapavágásra 8 évet is várni kell – számolt be róla a sonline.hu.

Nagyon sokan jöttek el a szerda délutáni fórumra a töröcskei közösségi házba. A környéken a meghirdetett kezdés, vagyis fél öt előtt nem sokkal már nem volt parkolóhely. Az érdeklődők aztán akkor vonultak be az épületbe, amikor megérkezett Pántya József út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkár. Az otthonuk és annak környezet miatt aggódó töröcskeiek megtöltötték a közösségi házat, akik között voltak idősebbek és fiatalok is, de még a szomszédos településekről is érkeztek érdeklődők.

. Elhangzott: valamilyen viadukt mindenképpen épülne, az első kapavágásra 8 évet is várni kell.  Illusztráció.
Forrás: MW

Több mint ötszáz aláírást gyűjtöttek össze a töröcskei kertbarátok az elmúlt hónapokban, mindannyian a tervezés előtt álló 67-es számú gyorsforgalmi szakasz építése miatt aggódnak. Ezeket az aláírásokat juttatta el Zicska Szilárd a városrész önkormányzati képviselőjének, aki aztán megkereste Gelencsér Attila országgyűlési képviselőt (Fidesz-LDNP). Ő kereste fel a szaktárcát és kezdeményezte, hogy lakossági fórumon tájékoztassák a helybélieket.

Pántya József is azt hangsúlyozta, hogy még semmi nincs kőbe vésve, azért jött el Töröcskére, hogy meghallgassa a helyieket, amelyet már délután megtett Zselickislakon is, ahol ugyancsak a zaj és a megnövekedett forgalom miatt aggódtak a helyiek. – Nem akarom önöket rábeszélni semmire, egyelőre keressük az út nyomvonalát, de az is lehet, hogy nem találunk ilyet ezen a területen, mondta az Építési és Közelekedési Minisztérium helyettes államtitkára. Leszögezte, holnapután biztosan nem lesz útépítés, leghamarabb is nyolc vagy tíz év múlva épülhet meg a kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Szigetvár felé. Azt is elmondta, olyan utat nem lehet építeni Magyarországon, ami a teljes civil lakosságnak tetszeni fog, mert bizonyos, hogy minden útépítés befolyásolja a környéken élők életét. 

A munkaanyagot és a tervezett nyomvonalakat a tervező konzorcium vezetője Horváth Anikó ismertette, akitől megtudhatták az ingatlantulajdonosok, hogy több tervezett nyomvonalból mára kettő nyugati fekvésű maradt. Ezek mindegyike kikerüli a Tókaji parkerdőt, csak más-más irányból, viszont az egyik a töröcskei lakott területtől 150 méterre húzódna, míg a másik zártkerti ingatlanok sorát érintené. Ezzel kapcsolatban arra voltak kíváncsiak a lakók, mennyire jelentene terhelést a forgalom a levegőre nézve. Ám a szakemberek azt mondták, hogy a szálló por csak az út közvetlen közelében jelentkező probléma, attól távolabb erre nem kell számítani. Igaz, egy töröcskei lakó felvetette, a vidék szeles völgyben van, úgyhogy aligha elképzelhető, hogy a szálló por ne szállna. 

Valóban épülhetne völgyhíd a Zselicben

A Zöld Vidék Egyesület által közzétett völgyhíd "látványterv" ugyan nem hivatalos, de a tájékoztatóból kiderült, hogy mindkét nyugati nyomvonalon szükséges lenne völgyhíd építése. Emiatt is aggódnak a helyiek, mint elmondták: tapasztalatból tudják, mivel völgyben laknak, bármilyen zajvédőfal ellenére is biztosan hallanák a forgalom zaját. A végleges tervek elkészítésekor sok szempontot kell majd a szakembereknek figyelembe venni, hiszen az út nem mehet keresztül Natura2000-es területen, de lakott területet sem vághat ketté az R67. 

  •  Az ismertetőben elhangzott az is, hogy a nyomvonal a jelenlegi elképzelések szerint áthaladna a Bőszénfai Szarvasfarmon is. Ezzel kapcsolatban is érkezett kérdés, hiszen korábban már elhangzottak ezzel kapcsolatos aggályok és a farm tulajdonosa, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem is abbéli véleményét fogalmazta meg, hogy azt támogatnák, ha kikerülné az út a létesítményt. A tájékoztatót követően a fórum egyik fő szervezője, Zicska Szilárd felidézte, hogy egy korábbi egyeztetésen elhangzott, a baranyai szakasz által érintett települések vezetői kérése alapján készült a szomszéd vármegyei szakasz nyomvonal terve. Azt vetette fel, hogy ugyanezt megtehetnék a szakemberek a somogyi szakaszon, s azt is kérte a tárca képviselőitől, hogy rendszeresen tájékoztassák a lakosságot az aktuális információkról. 

Kaposvárt keletről kerülje

A fórumon több alternatív nyomvonalat is felvetettek a töröcskei ingatlanok tulajdonosai. Azt a kérdést tették fel Pántya Józsefnek, hogy miért vetették el a keleti nyomvonalak ötletét, de egy Kadarkút, Hencse felől Kaposvárt elkerülő irányról is szó esett. Ezekkel kapcsolatban a tervezők azt mondták: ott is Natura2000-es területet érintene az út, illetve túl nagy kerülő lenne ahhoz, hogy az emberek hajlandóak legyenek használni és a költségeket is jelentősen megnövelné. 

Szita Károly, Kaposvár polgármestere is csatlakozott a fórumhoz, aki a felvetésekre reflektálva elmondta, annak örül, hogy senki sem meggátolni akarja az útépítést, hanem alternatív útvonalak lehetőségét vetették fel. – Az nem lehet akadály, ha többe kerül az út építése, mert akkor nekünk, nekem és országgyűlési képviselő úrnak az a dolgunk, hogy ezt a problémát megoldjuk, mondta. Hozzátette: arra kéri a helyettes államtitkárt és a tervezőket, hogy vázolják fel egy keleti nyomvonal tervét is. Ezt többen is felvetették, hiszen ott a domborzati viszonyok alkalmasabbak, ráadásul a keleti ipari parkhoz is közelebb lehetne a gyorsforgalmi út. A résztvevők türelmét kérték a szakemberek, hogy megvizsgálhassák a fórumon felvetett keleti nyomvonal lehetőségét.

Szigetvárig érne az M60-as

Ahogy korábban mi is megírtuk, a Hivatalos Értesítőben megjelent, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) által kiadott utasítások szerint többek között hamarosan kiírják az M60-as Pécs és Szigetvár közötti szakaszának kiviteli tervének elkészítését célzó közbeszerzési eljárást is.

2023-ban a hivatalos indoklás szerint a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján felfüggesztették a Pécs és Szigetvár közötti gyorsforgalmi út építésének előkészületeit.

A  kétszer kettő forgalmi sávos, mindkét oldalon burkolt padkával ellátott, középen vezetett elválasztó sávval rendelkező, 110 kilométeres óránkénti tervezési sebességű út, 37 kilométer hosszú szakasz vonatkozásában az építési engedély rendelkezésre már rendelkezésre áll, azonban a következő lépésre, a kiviteli terv elkészítésére már nem került sor.

Most azonban a Hivatalos Értesítőben közzé tett döntés szerint hamarosan kiírják a terv elkészítését célzó feltételes közbeszerzési eljárást.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában