2025.04.06. 17:30
Roncsautók lepték el Baranyát – meddig tűrjük még? (GALÉRIA+VIDEÓ)
Hónapokig elcsúfítják az utak, utcák látképét azok az autók, amelyeket tulajdonosaik egyszerűen sorsukra hagytak. Baranya számos területén találhatunk elhagyott autóroncsokat. Ezek gyakran egy félreeső parkolóban, külvárosi területen találhatóak.
Pécs-Kertvárosban, a Lahti utca egyik parkolójában több olyan roncsautó is áll, amiről látszik, hogy már nagyon régen voltak beindítva. Az egyik, fekete Hondának a szélvédője és az egyik hátsó ablaka is be van törve. Olvasónk hívta fel rá a figyelmünket, hogy valamennyivel arrébb, az Esztergályos János utcában is elég régóta áll egy Peugeot. A kocsinak már kipufogója sincs, körülötte falevelek, és szemét hevernek. Ezzel a kocsival sem mostanában keltek útra.

Fotó: Kovács Liliána
A korábbi FEMA áruház közelében lévő betonplacc is gyűjtőhelyként funkcionál. Autók itt rendszám nélkül, leeresztett kerekekkel állnak, szépen lassan az enyészeté lesznek. Hasonlóan szomorú látvány volt a 6-os út melletti Balokánynál korábban parkoló, szétvert fehér Suzuki, amelyet azóta már elszállítottak – de a probléma továbbra is fennáll más helyszíneken.
Roncsautók csúfítják a várost
Roncsautó lerakat a pogányi reptér közelében
Arról egy korábbi cikkünkben számoltunk be, hogy Pécs határában, a pogányi repülőtér közelében halmoztak fel valakik rengeteg autóroncsot, bontott járműveket. A 2023-as cikkben azt írtuk, hogy a helyi – a telep már Kökény területén található – illetékes hatóságok is foglalkoztak a dologgal, de hulladékgazdálkodási hatósági eljárás nem indult. A helyszínen azóta is gyűlnek a roncsautók, ahogy egy olvasónk által küldött fotón is jól látszik.

Fotó: Olvasói fotó
Nemcsak szabálytalan, hanem bűncselekmény is lehet
Fontos tudni, hogy roncsautók gyűjtése, bontása, tárolása csak érvényes hulladékgazdálkodási engedéllyel történhet. Ennek hiányában nemcsak közigazgatási szabályszegésről van szó, hanem bűncselekményről is. A szakszerűtlen bontás komoly környezetkárosító hatással járhat – például, ha a jármű olaja a talajba szivárog.
Az ilyen esetek joggal zavarják a környéken élőket. Panaszt lehet tenni a rendőrségnél vagy a közútkezelőnél, amelyek intézkedhetnek a roncsok elszállításáról. A közúti közlekedésről szóló törvény kimondja, hogy a közút kezelője felel a biztonságos közlekedési feltételek biztosításáért. Ám ha az autó nem a közút mellett áll, akkor nehezebb a helyzet, mivel nem balesetveszélyes, így hosszabb időbe tarthat, mire valaki elszállíttatja a járművet.