2025.04.04. 20:00
A kuka, amit senki sem kért, mégis ott van – és bűzlik
A pécsi Szilágyi Dezső utcában lakók egy, a tavalyi kampány időszakában a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) által kihelyezett szemeteskuka áthelyezését kezdeményezték a városrész önkormányzati képviselőjénél. A szemeteskuka szerintük nyáron olyan büdös, hogy szellőztetni sem tudnak, télen pedig vonzza a varjakat és más állatokat.
A fentiekről Barkóczi Csaba, a városrészben tavaly egyéni mandátumot nyert önkormányzati képviselő számolt be a közösségi oldalán, akihez a szemeteskuka melletti házakban élők azzal fordultak, hogy keressenek másik helyszínt az utcai szemetesnek.

A lakóknak bűzön és az azt ellepő állatokon felül az is a bajuk a szemeteskukával, hogy – mint tapasztalták - szeles időben több szemét van a környéken, mint annak kihelyezése előtt, mivel a nyitott eszközből a széllökések kisodorják a hulladékot.
Barkóczi Csaba szerint a problémát tovább növeli, hogy a Biokom egyáltalán nem üríti a tárolót, mivel az nem a városé, az MKKP pedig a szomszédok elmondása szerint a választási kampány óta ritkán, december óta pedig egyáltalán nem szállította el belőle a szemetet. A lakók azt is sérelmezik, hogy a szemetest a viccpárt a beleegyezésük nélkül helyezte ki a házaik mellé.

A képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel az eszköz tulajdonosa a kutyapárt, ezért vélhetően egyébként az ő engedélyük is kell az áttelepítéshez, de jogilag még tisztázni kell a kialakult helyzetet. Barkóczi Csaba úgy vélte, annak ellenére, hogy a politikai akció kivitelezése nem lett tökéletes, megítélése szerint egy jó szándékú kezdeményezésről van szó, ezért néhány javaslatot is megfogalmazott a helyzet rendezésére.
Több megoldás is van a kéretlen szemeteskuka ügyére
Ezek között szerepel, hogy a viccpárt - amennyiben azt szeretné, hogy a szemetes rendeltetésszerűen a városé legyen - ajánlja fel az eszközt a Biokomnak, továbbá a városüzemeltetési társaság karbantartási részlege szereljen fel egy tetőt a kukára, hogy az zárható legyen.
Ugyancsak megoldás lehet, hogy a városi lajstromba került, immár zárható eszköz kerüljön áthelyezésre a Kolozsvár utcába, ahol sokkal nagyobb gyalogosforgalom mellett nincs utcai szemeteskuka, és ahol épp a napokban érkezett megkeresés a lakók részéről, hogy igényelnének utcai szemetest – jelezte a képviselő, aki szerint az is megoldás lehet, ha a Biokom más utcai kukákhoz hasonlóan programszerűen üríti ezt a tárolót is.