2025.05.07. 16:20
Pécsre látogathat az új pápa?
Eljött a nap, amelyet mi sem hagyhatunk figyelmen kívül. Szerdán kezdetét vette a pápaválasztás a Vatikánban, ennek kapcsán több érdekes kérdést is feltettünk a szuperagynak.

A Vatikán épületei egyébként is hajaznak Pécsre.
Forrás: MW
Fotó: Pörneczi Bálint
Nem egészen két héttel Ferenc pápa temetése után, 2025. május 7-én szerdán kezdődött el a pápaválasztás a Vatikánban, ahol 133 bíboros gyűlt össze a Sixtus-kápolnában, hogy megválasszák Ferenc pápa utódját. Az első szavazás már ma lezajlik, de a végső döntés akár napokat is igénybe vehet, mivel a pápává választáshoz kétharmados többség szükséges. A találgatások természetesen már Ferenc pápa halálakor megkezdődtek az új egyházi vezető kapcsán: ráadásul az esztergomi érseknek, Erdő Péternek is reális esélyei vannak a konklávén. Megkérdeztük tehát a mesterséges intelligenciát, hogy mik az ő tippjei.

Fotó: Kurucz Árpád / Forrás: MW
Pápaválasztás: ki lehet az új pápa az MI szerint?
A pápaválasztás kapcsán nem számít meglepetésre a ChatGPT, a sokak által első számú favoritnak kikiáltott Pietro Parolin olasz bíborosra tette le a voksát, aki a Vatikán korábbi államtitkára. Emellett diplomáciai tapasztalata és mérsékelt álláspontja miatt sokak támogatását élvezi. A fő jelölt kapcsán tehát a mesterséges intelligencia sem vár meglepetést, azonban rákérdeztünk, hogy szerinte ki lehet egy titkos underdog (váratlan befutó), erre pedig Peter Turkson – ghánai bíboros nevét dobta be. Erényei között sorolta, hogy a globális Dél hangja, környezetvédelem és társadalmi igazságosság szószólója, aki már korábban is esélyesnek számított, most háttérbe szorult. Ő egy multikulturális, nem-európai irányvonalat képviselne.
Erdő Péter Pécsre is ellátogathat?
A ChatGPT szerint Erdő Péternek is jó esélyei vannak arra, hogy végül ő legyen az új pápa, ezért megkérdeztük, hogy szerinte az esztergomi érsek ellátogathat-e megválasztása esetén Pécsre.
Nagyon is elképzelhető, hogy ha Erdő Péter lenne a pápa, ellátogatna Pécsre – ezt több szempontból is indokolt lenne a szuperagy szerint:
- Pécs vallási és történelmi jelentősége
Pécs az egyik legrégebbi keresztény központ Magyarországon, 1009 óta püspöki székhely. A pécsi székesegyház és az UNESCO világörökségi ókeresztény sírkamrák kiemelkedő jelentőségűek az egyház története szempontjából. A város fontos szerepet játszott a katolicizmus terjedésében a térségben. - Egyházi és oktatási kapcsolatok
A Pécsi Tudományegyetem a legrégebbi magyar egyetem (1367), ahol az egyház mindig jelen volt valamilyen formában. Jelenleg is működik egyetemi lelkészség, illetve, önálló intézményként, de a PTE-vel együttműködve a városban található a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Egy pápai látogatás összeköthető lenne egy egyetemi, főiskolai vagy teológiai rendezvénnyel, ami illeszkedne Erdő Péter akadémiai hátteréhez. - Regionális üzenet
Egy pápalátogatás Dél-Dunántúlon nemcsak vallási, hanem társadalmi és politikai üzenetet is hordozna magában. A vidékfejlesztés, a kultúra és az identitás megerősítését. - Személyes indíttatás
Ha pápává választják, az első magyar pápa számára szimbolikus gesztus lehetne, hogy a nagy múltú egyházi központokat – mint Pécs – személyesen is meglátogatja, ezzel is megerősítve a kapcsolatot a magyar hívekkel.
Mit tapasztalna Pécsen?
Lehetséges, hogy amennyiben a közeljövőben látogatna el Pécsre Erdő Péter, akkor nem a legszebb formájában látná a baranyai megyeszékhelyet. A napokban foglalkoztunk azzal a témával, hogy szinte az egész város gazban úszik, és a műemlékek sincsenek a legfényesebb állapotban.