Orvosi tanács

2025.06.20. 20:00

Agyevő amőba: hogyan védekezzünk a halálos kór ellen?

Rengetegen döbbentek meg Baranyában is, amikor kiderült, hogy a párkányi fürdőben kapott fertőzésben halt meg egy fiú. Az agyevő amőba ellen van módszer.

Tragikus haláleset történt a szlovákiai Párkányban: egy 11 éves fiú életét vesztette, miután feltételezhetően agyevő amőba fertőzte meg a szervezetét. A kórokozó orron át kerülhetett át az agyba, ahol súlyos, halálos pusztítást végzett. A fertőzés első tünetei – mint a fejfájás, láz, hányinger vagy zavartság – a vízbe kerülést követően 1–12 napon belül jelentkezhetnek, és a betegség lefolyása gyors és gyakran végzetes – közölte a Bors

agyevő amőba
Az orrcsipesz jó lehet az agyevő amőba elleni megelőzésre - Illusztráció: MW

Így lehet védekezni az agyevő amőba ellen

A lap tudósítása szerint a megelőzés érdekében érdemes az orrot fürdőzés előtt bekenni zsírral, mert úgy nehezebben juthat be a kórokozó. 

A fenti védekezési módszer mellett dr. Princz János pécsi háziorvos, a háziorvosok Baranya vármegyei kollegiális szakmai vezetője azt is javasolta, hogy orrcsipeszt alkalmazzunk, mert a fertőzés megakadályozásában az a kulcsfontosságú, hogy az orr-melléküregekbe ne tudjon eljutni az amőba. 

Mint mondta, sajnos ismert gyógymód nincs ellene, így orrspray-ről sem tudnak, ami hatásos lenne. 

Folyamatosan figyelik a vízminőséget

Lapunk megkérdezte a pécsi önkormányzatot arról, hogy az eset után szigorítanak-e a vízminőség vizsgálatokon, hiszen a baranyai vármegyeszékhelyen is működtetnek fürdőt.

De Blasio Domenico, a pécsi Hullámfürdő (Abay Nemes Oszkár Sportuszoda) létesítményvezetőjének tájékoztatása szerint a Magyar Fürdőszövetség egyelőre nem adott ki szigorításról szóló közleményt. Leszögezte, a Hullám nem termálfürdő, a párkányi Vadas Thermal Resort viszont az, ahol a tragikus eset történt. 

A pécsi fürdő vízminőségét naponta háromszor vizsgálják a munkatársaik, valamint havonta egyszer a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ akkreditált laboratóriuma végez teljes körű vizsgálatot. A Hullám vízforgató rendszerének és a napi pótvíznek köszönhetően két hét alatt teljesen kicserélődik a medencék vize.

Tavaly szigorodtak az előírások, de...

A Baranya Vármegyei Kormányhivatal megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy a naegleria fowleri egy meleg vizekben természetesen előforduló, szabadon élő amőba, amely fertőzést rendkívül ritkán okoz: Európában az elmúlt 70 évben mindössze 25 esetet jelentettek, míg Magyarországon egyetlen eset sem ismert.

A közhasználatú fürdőkre vonatkozó, 2024-ben hatályba lépett szabályozás a fürdőzők biztonsága érdekében a korábbinál szigorúbb vízminőségi követelményeket támaszt, de a rutin vízvizsgálatok nem terjednek ki a Naegleria fowleri kimutatására. A fertőzések megelőzését elsősorban a strandok megfelelő üzemeltetése (takarítása, fertőtlenítése, megfelelő fertőtlenítőszer-szint fenntartása) biztosítja.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában