2025.06.19. 16:37
Csőd elkerülésén dolgoznak Pécsen, 300 millió hiányzik szeptemberi fizetésekből
A pécsi önkormányzat háza táján komoly gondok lehetnek, mert 300 millió hiányzik a dolgozók kifizetéséhez. A csőd elkerülésén dolgoznak Pécsen.

– Ha ekkora a baj, érdemes lenne tájékoztatni a képviselőket, és ahogy mondják, nincs csőd, de csak azért, mert a csőd elkerülésén dolgoznak – mondta Csizmadia Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a csütörtöki pécsi közgyűlésen. Szerinte a tavalyi évben a zebratelepítésekkel, a kopórétegcserékkel igazi kampányköltségvetést volt és a jelenlegi formájában át lehetne gondolni a gazdaságfejlesztési osztályt is, hiszen a gazdaság érdemben nem fejlődött, de a csupán imázscélokat szolgáló városházára behozott kommunikációs állomány dotációja is kérdéseket vet fel, ahogyan érdemes lenne felülvizsgálni a pécsi repülőtérnek idén juttatott források szükségszerűségét, hiszen menetrend szerinti járatok idén már nincsenek.

Fotó: MW
A csőd egyre többször hangzik el
Csizmadia mindezt arra reagálva tette meg, hogy Ruzsa Csaba gazdasági alpolgármester a közgyűlésen bérfizetések kapcsán azt mondta, hogy
jelen állapot szerint 300 millió forintos mínuszuk van a szeptemberben fizetendő teljes összeghez képest, ebben nincs titok, ez nem csőd. Akkor lenne csőd, ha nem fizetnénk. Azért teszünk intézkedéseket, hogy ezt elkerüljük. Például rendkívüli állami támogatásra nyújtanak be kérelmet.
A baloldali városvezetés szerint azonban a kormányzati döntések miatt kerültek bajba, a szolidaritási adót nevezték meg elsődleges okként, ugyanakkor az állam az elmúlt években más vonalakon sokkal több támogatást nyújt a városnak, mint korábban. Péterffy Attila szerint mindenesetre
hatalomtechnikai kérdés, hogy az önkormányzatok ne érdemi dolgokkal foglalkozzanak, hanem a városi működést oldják meg, a kormány döntéseinek isszuk meg a levét.
A polgármester szerint nem most döbbentek rá, hogy törékeny a 2025-ös költségvetés, bár az elmúlt években több költséghatékonysági intézkedést meghoztak. A városvezető ugyanakkor megvédte a busásan megfizetett önkormányzati balos propagandaosztályt is, valamint a sokat kritizált gazdaságfejlesztési osztályt.
Bognár Szilvia, Tiszta Kezek Egyesület képviselője szintén egyebek mellett a propagandista csapat fenntartásának szükségességét kérdőjelezte meg és azt indítványozta, hogy ne a hivatali dolgozók, és Tüke Busz Zrt. béremelésére vonatkozó határozatot helyezzék hatályon kívül – ez volt ugyanis csütörtökön az eredeti terve a városvezetésnek.
Mint ismert, idén februárban ugyanis arról döntöttek, hogy a köztisztviselőinek illetményalapját 85 ezer forintra emelik, és június 30-ig részletesen kidolgozzák, hogy az emelést visszamenőlegesen milyen forrásból és ütemben valósítja meg a város. Valamint arról is döntöttek, hogy idén legalább 9,5 %-os béremelést hajtanak végre a Tüke Busznál visszamenőlegesen, és erről szintén e hónap végéig gondoskodnak.
Végül Nyőgéri Lajos, MSZP-s képviselő módosító javaslata alapján legalább nem törölték el a béremelésekre vonatkozó szándékot, hanem azt novemberig kitolták, ekkor terjesztik közgyűlés elé az ezzel kapcsolatos megoldási javaslatot.