2025.06.17. 17:30
Óriási perecelés is lehet még ebből Pécsen: csődhelyzet és vészharang?
Már nemcsak kongatják a vészharangot, lassan már a kötél is leszakad Pécsen. Csődhelyzetet is emlegetnek, súlyos válság lehet a városban.
Aggasztó jeleket érzékelnek Pécsen – erről számolt be a pécsi Fidesz-KDNP városházi frakciójának vezetője, Csizmadia Péter. A baloldali városvezetők a héten ugyanis módosítanák a költségvetést, ennek kapcsán pedig különös dolgok derültek ki. Csődhelyzet kérdésköre is felmerült már.

A Biokom NKft. igazgatója korábban már nyilatkozott, hogy nem fizetik ki őket, és vélelmezhető, hogy most is késnek az önkormányzati kifizetések. Az óvónői béremelés elmaradása egy ugyanilyen tünet, pedig csak a törvényt kellene betartani. A valóságos helyzetet, azt, hogy mennyire nagy a baj, valószínűleg csak hárman ismerik: Péterffy Attila pécsi polgármester, Ruzsa Csaba alpolgármester és dr. Deákné dr. Pap Krisztina, a Költségvetési és Közgazdasági Főosztály főosztályvezetője – mondta.
Az idei költségvetés módosítását amúgy egyrészt azzal indokolják, hogy 1,2 milliárd forinttal több érkezett a kasszába az államtól, vagyis a sokat szidott kormány ennyivel többet küldött. Emellett ugyanakkor nem maradhat el a kormánnyal szembeni szokásos kritika is, erre hivatkozva különös lépés történhet.
– Meglehetősen zavaros módon, a Tettye Forrásház Zrt.-nek a kizárólag rekonstrukcióra szánt 1,7 milliárdos keretét szeretnék az önkormányzat hatáskörébe vonni. Tartani lehet attól, hogy ezt a pénz a likviditási problémákra, más célokra használják fel. Ez viszont azzal járhat, hogy pécsiek biztonságos ivóvízellátását szükséges források más célra fordítódnak. Ebből is látszik, hogy nagy lehet a baj, ha már ilyen eszközökhöz folyamodnak – tette hozzá.
Csődhelyzet Pécsen?
Súlyos likviditási probléma lehet a háttérben, mert ha nem tudnak határidőre fizetni, akkor csődhelyzet áll elő
– tette hozzá.
Úgy tudjuk, hogy a lépés mögött egy másik szándék is lehet, méghozzá az, hogy így a Városházán dönthetik el a közmű-rekonstrukciókra vonatkozó beszerzéseket, amikkel kapcsolatban voltak vitás helyzetek a Tettye Forrásház berkein belül.
Az óvónők és a bölcsődei dolgozók idén elmaradt béremelésével kapcsolatban arra hivatkoznak egyébként a baloldali városvezetők, hogy tavaly az önkormányzat ezt megadta, ugyanakkor a jogszabály szerint már ehhez képest is emelni kellett volna a fizetésüket, és az erre érkező forrást másra nem is lehetne felhasználni. A béremelés megadásáról szóló baloldali érvelés amúgy azért is különös, mert ezzel gyakorlatilag leleplezik azt, hogy a baloldal csupán választási célokból dönthetett a pedagógusok anyagi megbecsüléséről tavaly.