Nem kertelt az önkormányzat

2025.06.19. 10:00

Balhé a baranyai településen: attól félnek a lakosok, hogy ez csak a kezdet

A sportpályán történt az incidens. Az önkormányzat egyből intézkedett, elejét vennék a garázdaságnak.

Balhé a baranyai településen: attól félnek a lakosok, hogy ez csak a kezdet

A lakók attól tartanak, hogy ez csak a kezdet.

Forrás: Google Maps

Feltehetően fiatalok törtek üvegszilánkokat Kővágószőlősön, ezzel használhatatlanná téve a betonos pálya egy részét, valamint komoly balesetveszélyt is jelent a sok apró üvegdarab. Gondoljunk bele, hogy hány gyermek, vagy sportoló léphet bele gyanútlanul egy-egy szilánkba. Kővágószőlős Község Önkormányzata rögtön cselekedett, felhívást intézett a lakosság felé. A garázdaság ráadásul komoly bírsággal is járhat, így az elkövetőknek jobb kétszer meggondolni, hogy miként cselekszenek.

garázdaság
Nem tűrik el a garázdaságot a településen, az önkormányzat egyből reagált.
Forrás: Facebook/Kővágószőlős Község Önkormányzata

Balhé Kővágószőlősön, nem tűrik a garázdaságot

A garázdaság kapcsán az önkormányzat osztotta meg gondolatait.

Kérjük a fiatalokat, hogy tartsák tiszteletben a közösségi tereket, és gondoljanak másokra is! A szülőket, nagyszülőket is kérjük, hogy beszélgessenek el gyermekeikkel, unokáikkal a felelős viselkedés fontosságáról! A területet az önkormányzat munkatársai megtisztították, de az ilyen esetek megelőzése mindannyiunk közös felelőssége. Vigyázzunk együtt a közös értékeinkre!

Arról is szót ejtettek, hogy komoly anyagi kárt okozhatnak akár egyes sporteszközökben is, hisz a labda és a kerékpár gumija is könnyedén eldurranhat az üveg miatt.

A Btk. szerint extrém esetben még szabadságvesztéssel is sújthatják az elkövetőket. 

Garázdaság (Btk. 339. §) – alapeset:

Ez a vétség akkor áll fenn, ha a cselekmény kihívóan közösségellenes, erőszakos vagy másokat megbotránkoztató. Például ha nyilvános helyen szándékosan üveget törsz, és ez riadalmat kelt, akkor:

Büntetés: két évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Ha „csak” riadalmat okoz, de nincs testi sértés vagy rongálás, enyhébb következményekkel (pl. pénzbírság vagy közérdekű munka) is járhat.

Rongálás (Btk. 371. §):

Ha a focipálya – például a burkolat – megrongálódik a törött üvegtől, vagy valaki kárt szenved (pl. megsérül az üveg miatt), akkor rongálás is lehet:

Kisebb kár esetén: szabálysértés, pénzbírság, akár 50 000–150 000 Ft is lehet.

Nagyobb kár vagy szándékosság esetén: bűncselekmény, akár 1–3 év szabadságvesztés.

Köztisztasági szabálysértés:

Ha nincs riadalom vagy rongálás, de az üvegtörés csak „közbotrányt” kelt (pl. szemetelsz, veszélyeztetsz másokat), ez akár szabálysértési eljárást is vonhat maga után:

Bírság: 5 000–150 000 Ft is lehet, főleg ha közterület-felügyelet, rendőrség vagy önkormányzat jegyzi fel.

Aggódnak a lakók: ez csak a kezdet?

Vannak, akik egyből azt szeretnék, hogy kamerafelvételek alapján azonnal kerítsék elő a tetteseket. A legtöbben viszont amiatt aggódnak, hogy a közelgő iskolai nyári szünet miatt egyre megszaporodnak majd az ilyen és ehhez hasonló esetek. A kővágószőlősi önkormányzat azonban mindent elkövet annak érdekében, hogy a lakosok biztonságérzete továbbra is meglegyen.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában