Elérhető a biztonság

2025.06.06. 16:40

Kérés nélkül érkezik a Gondosóra a 80 év felettiekhez

Igénylés nélkül, a Magyar Posta közvetítésével jut el a Gondosóra minden 80 év feletti polgárhoz Baranyában is az elkövetkező hetekben. A Gondosóra program keretében így kívánják bővíteni az ellátottak körét, és az érintettek biztonságérzetét.

– Újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyarország Kormánya által indított Gondosóra program: azok a 80 év feletti magyar állampolgárok, akik még nem rendelkeznek Gondosórával, előzetes igénylés nélkül megkapják az ingyenes jelzőkészüléket – jelentette be dr. Juhász Roland, a Gondosóra program megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője a Baranya Vármegyei Kormányhivatallal, Őri Lászlóval, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnökével, valamint az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületével közösen tartott sajtótájékoztatón Pécsen. Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás, amely nem csak egészségügyi vészhelyzetben, hanem bármely egyéb esetben is segítséget nyújt.

A tájékoztató résztvevői egybehangzóan kiemelték a Gondosóra hasznosságát, a biztonság mellett az elmagányosodás elleni szerepét emelték ki
A tájékoztató résztvevői egybehangzóan kiemelték a Gondosóra hasznosságát, a biztonság mellett az elmagányosodás elleni szerepét emelték ki
Fotó: Kovács Liliána / Forrás:   MW

Dr. Horváth Zoltán, Baranya vármegyei főispán az esemény kapcsán hangsúlyozta: – A baranyai kistelepüléseken is számos olyan idős, egyedülálló ember él, akiknek nagy biztonságot adhat a hétköznapokban a Gondosóra. Nagyon örülök annak, hogy a készülékek használatát a Baranyában régóta jól működő és hasznos jelzőrendszeres házi segítségnyújtással is sikerült összekötni, és ezáltal a vármegyében több mint kétezer idős ember kiszolgálását segítő ellátó rendszer eszközparkjának, diszpécserszolgálatának modernizálása, korszerűsítése is megtörténhetett

Mint a tájékoztatón elhangzott, a Gondosóra egy új szintre emelte a hazai házi segítségnyújtás intézményét. Hasznosságát tapasztalati példákkal igazolta dr. Őri László, a Baranya Vármegyei önkormányzat elnöke, és De Blasio Antonio, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnöke is.

Baranyában az életkor szerint érintettek mintegy egyharmada élvezi már a Gondosóra előnyeit

A fórumon elhangzott, hogy Magyarországon jelenleg mintegy 800 ezer aktív Gondosóra felhasználót tartanak nyilván, ami a 65 év feletti jogosultak durván egyharmada. Baranyában szintén hasonló arányú a lefedettség. Országosan eddig 60 ezer életmentést regisztráltak, az egyéb segítségnyújtások száma mintegy 560 ezer. A biztonsági ellátó rendszer népszerűsítésébe ismert emberek is bekapcsolódtak.

Az ellátotti kört bővítő kampány során a kiszállított készülékek regisztrációját elvégzik a jogosultak helyett. Ugyanakkor az érintett időseket az új készülék aktiválására buzdítják, amiben az ajánlás szerint a kormányhivatal illetékesei mellett a szociális ellátó rendszer aktivistái, együttműködő szervezetek képviselői is segíthetnek. Így juthat el a biztonságot nyújtó hatékony segítség minél gyorsabban az érintettekhez. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában