Nincs dráma

2025.06.17. 20:00

Kiderült, mennyi támogatást kap a Pécsi Nemzeti Színház! Erre kevesen számítottak

Közel 100 ezer néző számára is fontos dolog derült ki. A Pécsi Nemzeti Színházban ezzel vége lehet egy történetnek.

Az elmúlt években több mint kétmilliárd forint állami támogatás érkezett a Pécsi Nemzeti Színház fenntartására, ami évente 527 millió forint volt, és évek során növekedve az önkormányzati támogatás is elérte ezt az összeget 2024-re. Az ezzel kapcsolatos megállapodás azonban tavaly év végén lejárt. Ez év első három hónapjára ennek arányos finanszírozást biztosítottak, és az újabb finanszírozási ciklusról szóló tárgyalások sorozata úgy tűnik, hogy most zárulhat le. A csütörtöki közgyűlésen ugyanis már az új megállapodás elfogadásáról tárgyalhatnak. 

színház
Elismerték a színház munkáját. Fotó: Löffler Péter / Forrás:   MW

A kormány tavaly decemberben hozott határozatot arról, hogy a kultúráért és innovációért felelős miniszter gondoskodjon a hazai színházak közös működtetési rendszerének fenntartásáról. 

Ennek és a folyamatos egyeztetéseknek is köszönhetően az új megállapodástervezet szerint a Pécsi Nemzeti Színház a korábbinál jóval magasabb, évente 706 milliós állami támogatásban részesül már idén. Az önkormányzat pedig szintén többletet ad, hiszen 581 milliót áldoz az intézmény működtetésére. 

Ezek mellett azt is vállalja a város, hogy nem megy ez alá az összeg alá, és évente a minisztériummal közösen felülvizsgálják a támogatás értékállóságát és mértékét

Ezt mondja a színház igazgatója!

– A Pécsi Nemzeti Színház Társulata nagyra értékeli az emelkedő fenntartói támogatást, és ahogy az elmúlt években, úgy a jövőben is a rendelkezésre álló források figyelembevételével és felelős, kiszámítható gazdálkodás mellett végzi elhivatott munkáját. Hisszük, hogy a megemelt finanszírozási összeg a társulat professzionális és sikeres munkájának elismerése is egyben – közölte Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, aki hozzátette: 

Köszönjük fenntartóinknak és közel 100.000 fős közönségünknek az évről-évre tapasztalható kiemelt figyelmet, és hogy ebben az esztendőben 130. születésnapját ünneplő intézményünk mindig számíthat a pécsi önkormányzat és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatására. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában