2025.06.20. 17:30
Az utca embere: így vélekednek a pécsiek a Temuról (VIDEÓ)
Sokáig élt az emberek tudatában az, hogy az interneten vásárolt, márkátlan apróságok mind silány minőségűek. Mi megkérdeztük Pécs utcáin az embereket, használják-e a Temut, mi a véleményük róla, valamint a gyorspostázási lehetőséget ismerik-e. A válaszok meglehetősen vegyesek voltak.
A megkérdezettek igen eltérő véleménnyel voltak a Temuval kapcsolatban: az idősebb korosztály szerint még mindig olcsó kacatokat árulnak, a fiatalok pedig előszeretettel vásárolnak leginkább kisebb dolgokat a kínai webshopról.

Forrás: VG
Ezt mondták a Temuról a pécsiek
Három fiatal egybehangzóan elmondta: apróságokat – például ékszereket, telefontokokat – néha rendelnek, és egyáltalán nem zavarja őket, ha hetekig tart a szállítás. Egyikük szerint „nem létszükséglet, hogy gyorsan megérkezzen”, ezért nem foglalkozik a gyorspostával.
Egy idősebb hölgy viszont kerek perec kijelentette: „nem rendelek onnan, szerintem ez mind olcsó kínai” – és hozzátette, hogy inkább boltban vásárol, ahol kézbe is veheti az árut. Egy fiatal férfi azt mondta, egyáltalán nem rendel webshopokból, „amit kell, azt helyben be tudom szerezni”. Egy másik srác, aki főként dekorációkat és írószereket vásárol Temuról, még sosem hallott a gyorspostázás lehetőségéről.
Gyorsabban ideérnek már a termékek
Pedig a Temu május óta épp ezen dolgozik: új rendszerével már európai raktárakból küldik a legnépszerűbb termékeket, és így akár 2–4 munkanapon belül megérkezhetnek a csomagok. Ez a gyors szállítás úgy működik, hogy a cég előre betáraz árut EU-n belüli raktárakba – például Lengyelországban vagy Csehországban.
Figyeljük a „gyors szállítás” jelzést a terméknél, és ha mégsem érkezik meg a csomag időben, kérj segítséget az ügyfélszolgálattól – sokszor visszatérítést is kaphatsz. A pécsiek egyelőre óvatosak, de lehet, hogy a jövőben a gyorspostás Temu meggyőzi őket is.
Bama.hu videó
- Hihetetlen! Újabb baleset történt a csúszós mecseki úton (VIDEÓ)
- Bármikor összeomolhat egy ház Pécsen: emberek vannak bent! – VIDEÓ!
- Szívszorító videó! Kétségbeesett őzike hívta mamáját a főút mellett - VIDEÓ
- A gyerekek birodalmává vált a martonfai vadászközpont – VIDEÓ
- „Ha nem kapják el, megöl valakit” − 110 km/h-val száguldott át egy autós a piros lámpán Pécsen – (VIDEÓ)