arckép

2018.05.21. 15:33

A népi írók és a finnek közt is otthonosan mozog

Egész életét a könyvek, az irodalom vonzásában töltötte Győrfi Csabáné, Irma néni nyugdíjas könyvtárvezető, aki ma 16.30 órakor a Népi Írók Társaságának találkozóján Czine Mihály irodalomtörténészről tart a Civil Közösségek Házában előadást.

Mészáros B. Endre

– Miért született Baranyában Népi Írók Társasága?

– Nagy Sándorné Margitka volt ennek a mindenkori mozgatója, mert úgy vélte, a népi írók megérdemlik, hogy a mostani nemzedék is tudjon róluk. Másrészt ennek a csoportnak olyan tagjai voltak, mint Móricz Zsigmond, Kodolányi János, Tamási Áron, Németh László, Darvas József, Illyés Gyula, vagy Veres Péter. Sőt, Veres Péter fia itt járt személyesen a pécsieknek beszélni az atyai hagyatékról. Ennek a körnek a havi egyszeri foglalkozásai több műfajban is az értékes kultúráról szólnak, legutóbb például Ivasivka Mátyás volt a vendégünk.

– Miért pont Czine Mihály irodalomtörténészről lesz szó ma?

– Ő is itt járt köztünk az ezredforduló előtt személyesen, és sokat foglalkozott a népiek mozgalmával. Azért én idézem fel a tevékenységét, mert a tanárom volt az ELTE-n. Hihetetlen messziről indult és igen magasra jutott az irodalomban, s példaértékű, hogy mindig kiállt az igazáért.

– Igaz, hogy ön a Pécsi Magyar-Finn Baráti Társaságban is aktív szereplő?

– Másfél évtizeden át voltam a titkára, és tízszer jártam kinn Finnországban nyelvet tanulni, gyakorolni. Én azonban összességében a finn embereket szeretem, mert soha nem kellett bennük csalatkoznom, amit kimondtak, az mindig pontosan úgy volt.

– A Városi Könyvtárban mennyi időt töltött?

– Negyedszázadon át voltam a helyettes vezetője, kiszolgálva három igazgatót.

– Az olvasmányélményeken túl milyen plusszal járt egy ilyen pozíció?

– Hogy mindig átfogó képet kaptam a könyvek által a világ történéseiről, a honi kultúráról.

– Mennyire változtatták meg az életét a nyugdíjas évek?

– Sok mindent megválaszol, hogy én az életemben soha egy másodpercet sem unatkoztam, mindig van elfoglaltságom, csak a súlypontok módosulnak. Hol finnből fordítok, hol könyvrecenziót írok, hol előadásokra készülök. Ez mind a hobbim, és ugyan van kiskertünk is, de azt tekintem most a munkámnak. Továbbá szeretek aktívan ott lenni a közösségi életben. A fő feladat most az, hogy a pécsi Református Szeretetszolgálat Alapítvánnyal a rövidesen épülő hirdi idősek otthonának ügyeit intézzük.

Két könyvtárban negyven évet töltött

Győrfi Csabáné 1944-ben született Zalakaros mellett, Galambokon. Ott végezte az általánost, a középiskolát Nagykanizsán, az ELTE magyar nyelv és irodalom-könyvtár szakán diplomázott. A Baranyai Szakszervezeti Könyvtárban dolgozott 16 évig, a pécsi Városi Könyvtár igazgató-helyettese volt 24 éven át. Tíz esztendeje nyugdíjas. Férje gépész üzemmérnökként ment nyugdíjba a Sellyei Víztársulattól. Két fiuk van, Balázs (49) informatikus, Bálint (44) a baranyai református egyházmegye esperese, Zengővárkony református lelkipásztora. Három unoka is van a családban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában