Pécs

2019.05.21. 07:00

Csak néhány hónapig vonatozhatunk átszállások nélkül

Egész nyáron átszállás nélkül közlekedhetnek a vonattal utazók Pécs és Budapest között. A Kelenföld–Százhalombatta szakaszon már nem kell a személyforgalmat befolyásoló vágányzárra számítani, az ősz folyamán azonban a Pusztaszabolcstól délre eső részen – néhány hétig – ismét vonatpótló autóbuszok közlekednek majd – írja a Pécsi Újság.hu.

Palotás P. (Forrás: Pécsi Újság.hu)

Mint arról több alkalommal is beszámoltunk, tavaly februártól egészen idén áprilisig pótlóbuszok közlekedtek Százhalombatta és Budapest között. A szerelvények napjainkban már ismét a teljes vonalon járnak a Pécs–Budapest vonalon, ám a jelentős pályaépítési munkálatok továbbra is zajlanak.

A beruházásért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Kelenföld–Százhalombatta szakaszon teljes vágányzárra már nem kell számítaniuk az utasoknak. Hozzátették: várhatóan július végéig úgynevezett félpályás kizárás mellett halad a forgalom Nagytétény–Diósd és Érd/Érd elágazás között. Ezt követően legfeljebb kisebb „zavartatások”, éjszakai vágányzárak lehetségesek.

Az ettől délebbre fekvő szakaszon is rendbe teszik a fővonalat, emiatt pár hónap múlva ismét buszos pótlás lesz. A NIF Zrt. érdeklődésünkre közölte, a Pusztaszabolcs–Pécs közötti egyvágányos vonalon várhatóan ősszel „rövid ideig tartó, néhány hetes teljes kizárások várhatóak”. Ezekben az időszakokban az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják. Erre számíthatnak ebben az időszakban a Pusztaszabolcs és Dunaújváros, illetve Székesfehérvár között közlekedők is.

Hogy pontosan mikortól nem járnak teljes vonalon a pécsi vonatok, egyelőre nem ismert, az ezzel kapcsolatos tervezés és egyeztetés még zajlik. A munka ütemezését jelentősen befolyásolhatja, hogy a munkálatokkal érintett területen találnak-e régészeti leleteket.

Nyárra visszatérnek az utasok

A hosszú vágányzár miatt sokan elpártoltak a vasúttól, ezért a tapasztalatok szerint Pécs és Budapest között jelentősen csökkent az utasok száma. A Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt.-től megtudtuk, ez a tendencia április 1-től, mióta újra teljes vonalon járnak a szerelvények, megfordult. A Pécs–Budapest viszonylatban az átlagos napi utasszám a márciusi 804-ről áprilisban 1060 főre emelkedett. Ezek az adatok azonban nem tartalmazzák a jogszabály alapján díjmentesen utazókat, tehát a 65 év felettieket és a 6 év alattiakat, továbbá a kedvezménykártyával rendelkezőket.

Ugyan a vágányzár természetesen kellemetlenséggel jár az utasok számára, de a fejlesztések révén 2020-tól gyorsabban közlekedhetnek majd a szerelvények. Ennek köszönhetően a jelenleginél érezhetően rövidebb lesz a most még három óránál is hosszabb menetidő Pécs és Budapest között, a késések száma pedig jelentősen csökken, illetve megszűnik majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!