Siklós

2018.09.24. 11:50

Drágábban is kell az új körforgalom a népnek

Mint arról a Dunántúli Napló korábban beszámolt, a siklósi önkormányzat 78 millió forintot nyert a Gyűdi úti körforgalom megépítéséhez, azonban a kivitelezési költségek ennél jóval többe kerülnek majd, egészen pontosan 65 millió forinttal lesznek magasabbak.

Zs. K.

Mojzes Tamás képviselő a legutóbbi városi közgyűlésen kérte, hogy a megváltozott költségek miatt a testület még a költségvetés elkészítése előtt alakítsa ki az álláspontját a megépítendő körforgalom kapcsán. Mint mondta, Nagy Csaba országgyűlési képviselő is a körforgalom megépítése mellett foglalt állást.

A felszólaló képviselők közül is mindenki egyetértett abban, hogy a beruházás szükséges, ugyanis a kereszteződésben gyakoriak a balesetek. Marenics János polgármester leszögezte, nem fogják visszaadni a nyertes pályázatot, igyekeznek előteremteni a szükséges hiányzó forrást.

Balázsné Kréth Ibolya pályázatokért felelős kabinetvezető elmondta: a Baranya Megyei Önkormányzattal és a Magyar Közúttal is egyeztettek. Korábban ugyanis lehetőségként merült fel, hogy a nyertes pályázók pótigénnyel fordulhatnak a megyei önkormányzathoz, azonban mint azt megtudták, a hiányzó összeget saját költségvetésből kell pótolni.

A Magyar Közút Zrt. azt kérte a siklósi önkormányzattól, hogy készüljenek el az engedélyes tervek, hogy ha a következő évi költségvetésükbe esetleg be tudják illeszteni a beruházást, akkor erre már ne kelljen várniuk.

Marenics János polgármester a testületi ülésen hozzátette, vannak lekötött pénzek, és legvégső esetben rendelkezésre állnak átcsoportosítható források, de a szeptember 27-i, következő testületi ülés döntéseitől is függ, miből teremtik elő a hiányzó 65 millió forintot a körforgalom megépítéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!