Színház

2018.10.16. 15:45

Götz Attila kapta idén a Szendrő-díjat

A Pécsi Nemzeti Színház Szendrő-díját az idei évben Götz Attila vehette át.

bama.hu

Fotó: Körtvélyesi László

A díjat Szendrő József a legendás direktor és színművész emlékére Máthé Erzsi, Szendrő első felesége és Lengyel György, a Pécsi Nemzeti Színház akkori igazgatója alapította. A színház művészei minden évben titkosan szavaznak arról, szerintük melyik kollégájuk teljesítményét tartották a leginkább kiemelkedőnek az elmúlt évadban.

A díjra azok a művészek jelölhetők, akik legalább három éve tagjai a társulatnak és azok szavazhatnak, akik legalább egy éve tagjai a színháznak. A díj átadására minden évadban az első nagyszínházi bemutató alkalmával kerül sor. Götz Attila a díjat október 12-én, A Montmartre-i ibolya című nagyoperett bemutatója előtt vette át Rázga Miklóstól, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójától és Stenczer Bélától, a tavalyi díjazottól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!