Bicsérd

2018.01.21. 13:30

Halakkal még vonzóbb

Folytatják a faluközpont ékkövének megújítását.

J. G.

Halakat telepített a horgásztóba a Bicsérdi Horgász Egyesület. A civil szervezet tájékoztatása szerint betelepített halak értéke 600 ezer forint. Gugora Antal, az egyesület elnöke elmondta: amurból átlagosan kettő kilogrammos súllyal 600 kilogrammot, illetve kárászból 500 kilogrammot telepítettek a tóba. Hozzátette, hogy az amurok között akadt tizenöt darab öt-hét kilogrammos is. A telepítési munkát az elnök vezetésével az egyesületi tagok segítették. Vér József polgármester arról tájékoztatott: az önkormányzat tavaly 150 ezer forinttal támogatta a szervezetet, amit a 2018-as évben is biztosít az önkéntesek részére.

A polgármester azt is elmondta, hogy tavasszal elkezdik a pavilon felújítását és festését, valamint esőbeálló megépítését a horgásztónál. Ezzel folytatódik a tavaly nyáron elkezdett munka, amikor elvégezték a büfé és a halőrház, valamint szivattyú megújítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!