Inspiráló közeg

2018.09.23. 12:34

Ingyenes önismereti csoport indul Pécsett

Új kezdeményezéssel jelentkezik a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány, amelynek célja a gyerekek, serdülők és a fiatal felnőttek támogatása a lelki egészségük megőrzésében.

Bátonyi Donát

Most minden tizennyolc és huszonöt év közötti fiatal számára úgynevezett önismereti csoportot indít október elsejétől, amelyen bárki ingyenesen részt vehet.

A foglalkozás hétfőnként tizenhét és tizenkilenc óra között zajlik majd kreatív gyakorlatok, színek, formák, szavak, és zene segítségével egy biztonságos és inspiráló közegben a Civil Közösségek Házában.

Az önismereti foglalkozások célja az, hogy hozzátegyen valamit az eddig megtapasztalt és megfogalmazott személyiségbeli jegyekhez, valami olyat, aminek a birtokában az adott életterület problémái hatékonyabban megoldhatóak, vagy már a keletkezésükkor kivédhető. Tudatosabbá teszi a résztvevőt, és ezáltal közelebb kerül ahhoz az állapothoz, amikor nem az élettel sodródik tehetetlenül, hanem saját maga képes irányítani és kézbe venni élete dolgait. Jelentkezni egy rövid bemutatkozó levéllel lehet szeptember 25-éig az alábbi e-mail-címen: [email protected].

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!