megelőzés

2018.05.21. 11:15

Játékos formában tanulhatták a közlekedést

Már a megnyitó előtt birtokukba vették szerda délelőtt a gyerekek a kerékpáros szlalompályát, és a gokartokat a Magyar Autóklub által szervezett országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programján és az ünnepélyes megnyitó helyett is inkább a pedált taposták volna.

H. Zs.

A csütörtökön és pénteken kamionos roadshow keretében a Makay István úti Tesco parkolójában a résztvevők, korosztálytól függetlenül, olyan elméleti és gyakorlati ismeretekkel gazdagodhattak, amelyek a mindennapi közlekedésük során akár életmentők is lehetnek.

Timkó Attila, a program koordinátora elmondta, a rendezvénnyel igyekeztek mindenkit megszólítani, aki a közlekedésben részt vesz, legyen szó gyalogosról, kerékpárosról, autósról vagy akár motorosról. A valós életben is gyakran előforduló veszélyhelyzetek bemutatásával, valamint az azok elkerüléséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek átadásával igyekeznek a biztonságos közlekedéshez szükséges tudatformálást megalapozni.

– A közlekedésbiztonsági program kifejezetten gyakorlatorientált, élményközpontú, mely az átélt tapasztalatokon keresztül ágyazódik be a tudatba. A játékos formájú, észrevétlen tanulás egy jól kidolgozott tematikára épülve a gyermeket állítja középpontba. A program célja, hogy a legvédtelenebb és a legkiszolgáltatottabb gyalogosan, kerékpárral közlekedő gyermekek, szüleik, és a 65 éven felüliek figyelmét felhívjuk a közlekedés szabályaira, veszélyeire.

Böröcz Károly, a Pécsi Rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője elmondta, sokkal egyszerűbb a baleset-megelőzésre helyezni a hangsúlyt, programokat szervezni, mint egy közlekedési balesetnél ellátni a sérülteket, illetve a családdal közölni a tragédiát.

– A feladatok során gyakorolhatták a résztvevők azokat az élethelyzeteket, amelyekkel a közlekedésben is találkozhatnak. Közeleg a nyári szünet, így ez a legjobb alkalom, hogy átismételje mindenki a közlekedési ismereteket, és ügyeljen a szabályok betartására is, mert akkor elkerülhetőek a rendőr–baleseti sérült találkozások – mondta Böröcz Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában