merenye

2018.03.26. 20:15

Magaslesnél találták meg az eltűnt nő holttestét

Megtalálták a másik nő holttestét vasárnap délután Merenye közelében, aki két hete tűnt el miután ismerősével medvehagymázni indultak a somogyhatvani erdőbe.

Zsigmond József

Hatalmas összefogással, gyalog, lovakkal, vízben is keresik az eltűnt 11 éves Bencét a Deseda tónál.

Mint korábban megírtuk, március tizennyolcadikán, vasárnap este medvehagymázni indult két nő, ám este nem tértek haza otthonukba. A családtagok rögtön az eltűnt nők keresésére indultak, de nem jártak sikerrel. Az eltűnésüket még aznap bejelentették a rendőrségen. A felkutatásukra megmozdult a környék. Rendőrök, polgárőrök és helyi civilek több napon át kutatták át a környező erdős területet.

Információink szerint a két nő rokoni kapcsolatban állt egymással, anyósról és menyéről volt szó. Az idősebb nőt múlt hét hétfő este találták meg egy mély árokban, Somogyhatvantól három kilométerre. A holttestét a szigetvári tűzoltók emelték ki.

A másik nőre március 25-én délután Merenye közelében leltek rá egy magaslesnél. Meg nem erősített információink szerint az apa és fia talált rá. A rendőrség sajtóosztálya megkeresésünkre közölte, hogy a rendkívüli halálesetet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a Szigetvári Rendőrkapitányság, amelynek részleteiről jogszabály engedélyének hiányában bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni.

A Baranya Megyei Rendőr-kapitányság és a Mecsekerdő Zrt. felhívja a túrázók, kirándulók és a medvehagymázók figyelmét, hogy az időjárási viszonyokról előre tájékozódjanak, s vegyék figyelembe az évszakra jellemző körülményeket. Ilyen például, hogy tavasszal a hóolvadás, vagy a nagy esőzések miatt sok erdei patak megáradhat – amit szárazabb időben szinte csak átlépünk, ilyenkor heves sodrású vízfolyásként állhatja utunkat. Fontos, hogy helyesen mérjük fel erőnket, tudásunkat, fizikai és pszichikai állóképességünket.

Az emberek sokszor könnyelműek és alulbecsülik a lehetséges veszélyeket.

Az is hasznos lehet, ha ismerősünk vagy családunk tudja, hova, merre indultunk túrázni, mikor tervezünk hazatérni. Elindulás előtt ellenőrizzük mobiltelefonunk feltöltöttségét, ha bajba jutunk, hívjuk azonnal a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikét. Ha nem is mindenhol van térerő az erdőben, de egy magasabb pontra érve szerencsénk lehet ha segítséget kell hívnunk.

Amit érdemes magunkkal vinni, ha az erdőbe indulunk

Térkép nélkül soha ne induljunk útnak, ilyen lehet a Mecsek Villányi-hegység turistatérkép, ami a turistaútvonalakat is tartalmazza. Ez a tájékozódás, helymeghatározás miatt elengedhetetlen. Amit érdemes a túrázónak a hátizsákjába pakolni, az az elegendő étel és ivóvíz, édesség, tartalék meleg ruha és fejlámpa vagy elemlámpa, ha esetleg ránk sötétedne.

Segíthet az is, ha ismerjük a turistajelzések általános jelentését. A különböző színű négyzet mindig lakott helyre vagy kulcsosházhoz visz, a kereszt összekötőutakat jelez. A sáv pedig hegységeket átszelő főjelzés, míg a háromszög hegycsúcsra, kilátóhoz vezet, ha térerőre kell vadásznunk a telefonáláshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában