korzó

2018.01.19. 14:00

Nagyon belehajolt a zenébe

Péterfy Bori a hazai színpad egyik legérdekesebb egyénisége. Ma az E78-ban koncertezik és fellépése, valamint pályafutása különlegességeiről kérdeztük.

Mészáros B. Endre

– Áprily Lajos a déd-, Jékely Zoltán költő a nagypapája, Jancsó Adrienne előadóművész pedig a nagymamája. Mondhatjuk hogy a színpadra született?

– Gyerekkoromban ebből semmi sem tudatosult bennem, csak felnőttként döbbentem rá, hogy olyan hírességek jártak hozzánk vendégségbe, mint Nagy László költő vagy Eszterházy Péter író. Ami pedig az alapokat illeti, tanultam zongorázni, de kezdettől a színpadra készültem, saját kútfőből és mindig színésznőnek. Az plusz csoda, hogy bejött az énekes is.

– A Krétakör Színházzal indult a karrierje, és legalább hat Pécsi Színházi Országos Találkozóra eljutott olyan díjnyertes darabokkal mint a W-munkáscirkusz, a Siráj(!), a Feketeország, A Sehova Kapuja, A Nibelung-Lakópark vagy a Peer Gynt.

– Mi is éreztük, hogy ami ott megvalósult, az nagy ajándék az élettől és nagyon jó dolog részesei lehettünk.

– Ha nem oszlik fel az a társulat, lehet, hogy soha nem lett volna énekesnő?

– Igen, ez is benne van, bár én nem szoktam soha úgy gondolkodni, hogy mi lett volna ha. Tény, hogy addig az Amorf Ördögök énekesnőjeként sok gond volt a színházi egyeztetéssel, akkor pedig rengeteg energiám felszabadult és csináltunk végre Tövisházi Ambrussal egy szólólemezt, melyről több dal is sláger lett. Szerencsés volt az a pillanat egy férfias női énekesnek, meg talán eltaláltunk valamit a számainkkal is.

– A POSZT-on kívül van egy másik pécsi szál is a pályafutásában, Lovasi András, aki írt önnek néhány dalszöveget. Hogy került képbe?

– Ő volt a kiadónk, és mentor tanácsadóként segített bennünket. A barátság pedig mindmáig létezik. Hozzátenném azt is, hogy nekem Pécs az egyik legizgalmasabb magyar város.

– A Bori X-nek, tízéves pályafutásuk jubileumi lemezének bővített változatával érkeznek ma az E78-ba. Milyen érdekességekkel készülnek?

– Elöljáróban csak annyit, mi szeretünk koncertezni és hihetetlen energiát fektetünk minden élő fellépésbe. Mivel pedig színésznő vagyok, kicsit más a színpadi viselkedésem, mint ami egy énekesnőtől megszokott.

– Mi jön a turné után?

– Már tervezzük az új lemezt. A február mindemellett a pihenésé, végre elmehetek két hétre „nyaralni”. Emellett szabadúszó színésznőként évente egy színházi szerepet is vállalok, ami idén az Átrium Színházban lesz.

Megkapta a filmkritikusok díját

Péterfy Bori 1969-ben született Budapesten. A József Attila Gimnáziumban érettségizett, színész minősítést szerzett és 1988 óta játszik különböző színtársulatokban. A Krétakör Színházban nyolc évig, az Alföldi Róbert Nemzeti Színházában öt évig volt társulati tag. Az Amorf Ördögökben énekelt a zenekar 2006-os feloszlásáig, majd 2007-ben megalapította a Péterfy Bori & Love Bandet. A Nemzeti Színház színművészeként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2010-ben pedig elnyerte a filmkritikusok díját. Férje Merényi Dávid fotós, kisfiuk, Doma 6,5 éves.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában