Pécs

2018.01.19. 17:30

Órapörgetésről nem kaptak bejelentést

Több próbautazáson vettek részt tavaly a kormányhivatal fogyasztóvédelmi munkatársai. Visszaéléseket nem tapasztaltak a taxisoknál.

Zs. J.

Közel kétszázhatvan taxist tartanak nyilván Pécsen,  jelenleg 185 taximegállóhely van kijelölve számukra a városban. A legnépszerűbbek ezek közül az Irgalmasok utcájában, a Király utca végén és a Búza téren találhatóak. Kötelezően alkalmazandó, hatósági taxiviteldíj nincs, a díjat minden esetben az egyes társaságok maguk állapítják meg, melyet a taxis köteles a kocsin vagy a kocsiban jól látható helyen feltüntetni.

Folyamatosan ellenőrzi a személytaxi-szolgáltatást a  Baranya Megyei Kormányhivatal fogyasztó-védelmi szakemberei. A tavalyi év során több próbautazáson vettek részt. Mint megtudtuk, az ellenőrzések tapasztalatai azt mutatták, hogy az utasok tájékoztatására vonatkozó előírásokat valamennyi vállalkozó betartotta.

Míg a fővárosban több száz bejelentés érkezik évről évre, hogy a taxisok órapörgetéssel, árdrágítással élnek vissza, addig a baranyai megyeszékhelyen ilyen bejelentés nem érkezett a hivatalhoz. Egy panaszos fordult csak hozzájuk, aki azt kifogásolta, hogy a megrendelt gépkocsi nem érkezett meg időben, ezért a távolsági busz indulását lekéste.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szintén minden éveben ellenőrzi a taxisokat. Az ellenőrzések legfőbb szempontjai a szabályos bizonylatadás és pénztárgéphasználat. Tavaly negyvenhárom esetből nyolcban állapítottak meg mulasztást a revizorok. A kiszabott bírság összege elérte az 1,6 millió forintot.

Traxidroszt: költözés lehet a megoldás

Lapunk többször beszámolt róla, hogy az Irgalmasok utcáján található taxiállomásnál kaotikus helyzet alakul ki, főleg hétvégén. Öt autó számára van biztosítva ott hely, ennek ellenére van, hogy nyolc–tíz jármű várakozik a droszton. Sokszor egymás mellett állnak, két sávot is elfoglalnak.

A közterület-felügyelet munkatársai tavaly többször tartottak ellenőrzést a helyszínen, volt, hogy összetűzés alakult ki a taxisok és közöttük.  A Biokom Nonprofit Kft. sajtóosztályától megtudtuk, hogy az Irgalmasok utcájában kialakult problémáról tudnak. Fokozatosan egyeztetnek a közterület-felügyelettel, önkormányzattal és keresik a megoldást, mely vélhetően ennek a taxidrosztnak az áthelyezése lesz.

A külföldi diákok éltetik az ipart

Az egyik legnagyobb taxistársaság egyik alkalmazottja elmondta lapunknak, hogy mióta több külföldi egyetemista tanul a városban, azóta picivel javult a helyzetük. Van olyan egyetemista, aki taxival utazik nap mint nap az orvosi egyetemre, vagy hétvégén a buliba. Míg az egyetem tart, és nincs szünet, addig neki is jól megy, tette hozzá. Nyáron pedig az orfűi zenei fesztivál hoz egy kicsit több pénzt a konyhára.

A legjobban a kilencvenes években ment neki, mikor az IFOR- katonák Pécsen tartózkodtak. Az egyik utat nem felejti el soha, mesélte. Reggel ötkor szállt be a kocsijába egy amerikai katona, aki persze végigbulizta az utolsó napját a városban, és három órája volt, hogy elérje a repülőjét Budapesten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!