A kommunizmus áldozatai

2018.02.25. 15:14

Országos jelentőségű a vasárnap átadott Kovács Béla-emlékház

Átadták az 1947-ben elhurcolt kisgazda politikus, Kovács Béla pécs-patacsi szülőházából kialakított emlékházat vasárnap.

MTI - Fotó: MTI/Sóki Tamás

Pécs, 2018. február 25. A 71 éve elhurcolt kisgazda politikus, Kovács Béla pécsi szülõházából kialakított emlékház a kommunizmus áldozatainak emléknapján, 2018. február 25-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

A kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott eseményen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt mondta: országos jelentőségű emlékhely született. „Ez a ház egyben tanúságtétel is, az igazság megismerésének eszköze. Feladata mától emlékeztetni mindenkit az elkövetett és elszenvedett bűnökre, és őrt állni afölött, hogy a borzalmakat senki se követhesse el újra” – fogalmazott a fideszes politikus, megjegyezve: „főleg azok ne, akik egyszer már ezt megtették velünk és egész Magyarországgal”.

Hoppál Péter elmondta, emlékezni és emlékeztetni sokáig tiltott és büntetendő cselekmény volt a kommunizmus által sújtott Magyarországon, ahol azokban az években a hétköznapivá vált elhurcolások, bebörtönzések, kínzások, fenyegetések, zaklatások és gyilkosságok több millió embert érintettek.

„Erős társadalom (...) csakis igazságra épülhet” – szögezte le az államtitkár, aki szerint mindannyiunk feladata a kommunizmus hazugságainak megismerése és végleges felszámolása.

Hoppál Péter rámutatott, hogy Kovács Béla elhurcolása napján „leomlottak a jogállamiság bástyái”, azt követően már senki előtt nem maradhatott rejtve, hogy a kiépülő kommunista hatalom totális diktatúra lesz, amely minden korábbi értéket „bakanccsal tipor el és porig rombol”.

Az emlékezés fontosságára térve az államtitkár beszédes ténynek nevezte, hogy a holokauszt és a kommunizmus áldozatainak emléknapját is az első Orbán-kormány vezette be.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere az ünnepségen arról beszélt, hogy az emlékház bemutatja azt az ideológiát, amely negyven éven keresztül gúzsba kötötte Magyarországot. Kovács Béla életútját felidézve többek között a kisgazda politikus hitelességét hangsúlyozta.

Palasik Mária történész, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, a tárlat – főként levéltári anyagok alapján – Kovács Béla életútját, illetve az 1945 és 1947 közötti koalíciós korszakot mutatja be. Az emlékház korabeli fotókat, újságcikkeket, leveleket és dokumentumokat is tartalmazó infografikákon és interaktív felületeken vezet keresztül a korszak eseményein. A mintegy 50 millió forintból kialakított emlékházban általános és középiskolás diákok számára is tartanak majd rendhagyó történelemórákat.

Komor István, a baranyai megyeszékhely kulturális és közművelődési intézményeinek túlnyomó többségét integráló Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. üzemeltetési igazgatója az MTI kérdésére közölte: az építkezés során derült ki, hogy az eredeti épületet, annak leromlott állaga miatt nem lehetett megőrizni, ezért teljesen újjáépítették.

Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában