siklós

2018.02.20. 14:00

A rend tartását segíti a fizetés

Bár képviselői felvetésre hosszasan tárgyaltak a parkolási díjakról, esetleges eltörléséről a csütörtöki testületi ülésen, a város önkormányzata egyelőre nem tervezi, hogy megszünteti a parkolási díjat a városban.

Zs. K.

Az idei évi költségvetési rendelet tárgyalásánál Mojzes Tamás képviselő mondta el, hamarosan újra kellene vizsgálni a parkolási rendszert, mert az üzletek forgalmára is hatással vannak a díjköteles parkolóövezetek. Ezt Reitz Emilné, a Pénzügyi-Gazdasági és Településüzemeltetési Bizottság elnöke vitatta, szerinte az üzletek tulajdonosai sem bánják a fizetős rendszert, hiszen – mint azt dr. Marenics János polgármester is hangsúlyozta – nem a bevétel miatt vezették be, hanem azért, hogy rend legyen a városban.

A polgármester arra kérte a képviselőket, hogy amennyiben ilyen jellegű javaslatuk van, akkor nyújtsanak be módosító indítványt, mert ő hajlandóságot mutat arra, hogy eltörölje a díjakat, ez esetben viszont számolni kell azzal, hogy a most tárgyalt költségvetési rendeletet is át kellene tervezni.

A városnak a parkolásból származó tiszta nyeresége 17-18 millió forint, ám Bacsa Levente osztályvezető felhívta rá a figyelmet, hogy a parkolási csoportnál dolgozó munkavállalók áthelyezése miatt tartósan nagyjából évi 40-50 millió forint hiánya keletkezne Siklósnak a díjkötelesség eltörlésével.

Pataki Gabriella képviselő kezdeményezésére a későbbiekben a kórháznál kialakítanak egy olyan rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a szakrendelésre, illetve látogatásra érkezők távozáskor fizessék meg a parkolási díjat, hiszen sokszor nem lehet tudni, hogy egy vagy két órán belül végeznek az odaérkezők. Emellett lakossági kérésre a Kígyó Patika előtt mozgáskorlátozott parkolóhelyet jelölnek ki.

Szintén a parkolást érintve vetődött fel annak a kérdése, hogy az úgynevezett zöld rendszámos autók mentesüljenek a díjfizetés alól – más városokhoz hasonlóan – Siklóson is. Erről a későbbiekben tárgyal a testület.

Stabil és végrehajtható a kisváros idei költségvetése

A város idei költségvetési rendeletét egyhangúan szavazták meg a képviselők. Pataki Gabriella képviselő, a Kanizsai Dorottya Általános Iskola tagintézmény-vezetője örömmel nyugtázta, hogy a város nagyobb összeget fordít az óvodára, bölcsődére, hiszen tavaly óta az állami fenntartásba került iskolára már nem kell. Mint mondták, stabil és végrehajtható az idei költségvetési terv. Dr. Marenics János polgármester kiemelte, hogy nem emeltek az adókon, ám felvetette annak lehetőségét, hogy a telek- és az iparűzési adót csökkenteni kellene, hogy a cégeket, munkáltatókat Siklósra tudják csábítani. Tavaly ősszel nagy figyelmet kapott a kóbor kutyák befogásával kapcsolatos napirendi pont is, amely megoldatlan feladatként állt a városvezetők előtt, ezzel kapcsolatban jó hír, hogy a költségvetésből elkülönített 10 millió forintból idén kialakítják a gyepmesteri telepet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!