Baranyai körkép

2018.01.21. 09:00

Száz éven átívelő könnyűzenei utazás indul

A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat részeként január 22-én 14 órakor kezdődik a Házhoz megy a Zenede című előadás a Zsolnay-negyed E78 termében.

Mészáros B. Endre

A ZSÖK vezetésének feladata, hogy a negyedet tartalommal töltse meg, és minél több vendéget hozzon

Ez a program azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az általános iskolás és középiskolás diákoknak a könnyűzene fejlődését az 1920-as évektől napjainkig. Természetesen nem csak Pécsett lesz hallható, bejárja Baranyát, és az ország más településeit is az év során. Az elmúlt három évben egyébként 45 településen 115 előadás valósult így meg, amin közel 20 ezer gyermek vehetett részt.

A műsorban közreműködik Bordás József, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja, dobművész; Farkas Zsolt, az Ének iskolája című műsor nyertese; Balogh Roland, Príma-díjas gitárművész; Balogh Zoltán állami ösztöndíjas zongoraművész, illetve Fonyó Sebastián és Farkas Ágnes táncművészek.

Amit a negyedben még a Magyar Kultúra Napja alkalmából látni lehet: január 21-én ajándék idegenvezetéssel látható 11 órakor A Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény, 14 órakor a Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás. A Cella Septichora Látogatóközpontot és az Ókeresztény Mauzóleumot pedig 11 órától mutatják be az idegenvezetők. A programokon az adott helyszínre érvényes jeggyel lehet részt venni, a tárlatvezetés ingyenes.

Az E78 teremben továbbá január 22-én este 19 órától zajlik az Arany 200 lemezbemutató verses koncert. Az előadás 12 tagú nagyzenekar, két színművész, és két balettművész közreműködésével jön létre. Dobokon játszik Bordás József, a mű szerzője, özreműködik Borbély Mihály Kossuth-díjas művész tárogatón és csángó furulyán. Az előadás egy nyolcvan perces utazás a múltból a jelenbe hazánk nagy költője, Arany János versein keresztül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!