pécs

2018.07.17. 16:10

Száz külföldi diák érkezik a PTE nyári egyetemére

A 19. Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem július 22-én veszi kezdetét a Pécsi Tudományegyetemen, és 98 külföldi diák részvételével zajlik majd négy héten át.

bama.hu

Forrás: PTE

Érkeznek jelentkezők többek között Brazíliából, Bulgáriából, Csehországból, Finnországból, Görögországból, az Egyesült Államokból, Egyiptomból, Nagy-Britanniából, Indonéziából, Japánból, Dél-Koreából, Romániából, Dél-Afrikából, Oroszországból, Szlovákiából, Svájcból, Olaszországból, Lengyelországból. A visszatérő diákok között vannak már családok, sőt, olyan hallgató is lesz az idei csapatban, aki már a legelső pécsi nyári egyetemen is részt vett, 19 évvel ezelőtt!

A tanórákat öt nyelvi szinten, heti 40 tantermi és tantermen kívüli órában, kis – 5-10 fős – csoportokban szervezik a szakemberek. A program jellegzetessége, hogy minden pillanatát felhasználják a nyelvtanulásra, a megérkezéstől a nyitófogadáson át egészen a záróprogramig.

Egy csoport három nyelvtanárral tanul, így biztosítják a változatos tanulói környezetet, és módszertani eszközöket, ezen kívül a diákok részt vehetnek különböző klubokban, mint például sportklub, gasztroklub, filmklub vagy fonetikaklub. A tapasztalt, szakképzett oktatók évek óta dolgoznak együtt, többen közülük az órákon használt tananyag fejlesztésében is részt vettek.

Tananyagként a Pécsi Tudományegyetemen megjelenő, Szita Szilvia és Pelcz Katalin által írt MagyarOK tankönyvcsaládot használják a nyári egyetemen, melynek különlegessége az ún. modellalapú oktatási módszer, mely különösen nagy hangsúlyt fektet az élőnyelvi tudás közvetítésére, a természetes nyelvhasználatra, és olyan magyar kulturális ismereteket közvetít, amely a tanulók kultúrájának bemutatását és összevetését is lehetővé teszi. A tantermi órákkal összehangolva, a résztvevők kulturális szemináriumokon, projekteken és kirándulásokon fedezhetik fel Pécs és környékének látnivalóit.

A nyári egyetemmel egyidőben, annak harmadik hete alatt zajlik a tanároknak szóló, 5. MagyarOK módszertani továbbképzés, melyre határon innen és túlról egyaránt érkeznek részvevők. A továbbképzésen napi 6-8 órás workshopokon a készségfejlesztés témáját dolgozzák fel a résztvevők.

A program hivatalos megnyitóját július 23-án 9.00 órakor a PTE Dohány u. 1-3. épülete előtt, a fák árnyékában rendezik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában