pécsvárad

2018.03.19. 10:40

Több figyelem jut a lakók egészségi állapotára

Újabb két eredményes pályázatot tudhat magáénak a város, így összesen több mint 130 millió forintot költhetnek a programok megvalósítására.

H. Zs.

A kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért című kiírásra készítette el a pályázatíró csoport a „VÁR a tudás a Zengőalján” című pályázatát, amellyel 23 millió forintot nyertek el. A támogatásból a Fülep Lajos Művelődési Központtal együttműködve az óvodák és iskolák tanórán kívüli foglalkozásai, szakkörei és táborai valósulhatnak meg, több éven keresztül. A projektben részt vesz a pécsváradi óvoda, a pécsváradi, zengővárkonyi és nagypalli általános iskola, az EGYMI, a II. Béla Középiskola és a Pécsváradi Vár múzeuma. A programok a tervek szerint idén nyáron indulhatnak el, miután a foglalkozásokhoz szükséges eszközöket is beszerezték a szervezők.

A másik pályázatot az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztésével kapcsolatban adta be a város, erre csaknem 110 millió forint támogatást nyert el az önkormányzat. A forrásból az egészségügyi ellátás fejlesztése, népegészségügyi szemléletű áthangolása valósul meg, egy praxisközösség létrehozásával. Az orvosok közötti együttműködés mellett rendszeresen szerveznek majd különböző szűrővizsgálatokat, lesznek tanácsadások, egészségmegőrző programok és előadások is. A program célja az egészségügyi ellátás színvonalának fejlesztése és a lakosság egészségügyi helyzetének javítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!