Szentlászló

2018.02.25. 17:44

Bóta Beatrix csak jót lát a közösségben

A közösség által nyújtott élmények lehetőségét szeretné a lakókörnyezetében szélesíteni és népszerűsíteni Bóta Beatrix. A közművelődési szervező színvonalas programokat nyújt és szervez a szentlászlóiaknak.

– Hogyan lehet fellendíteni egy kistelepülés kulturális életét?

– Ahhoz, hogy közösséget formáljunk, olyan emberekre van szükség, akik keresik a lehetőségeket. Velük találtuk meg egymást Szentlászlón. Számtalan színes és hasznos programot szervezünk a közösségben, és öröm látni a boldogságot a résztvevők arcán. Minden korosztály találhat az érdeklődési körének megfelelő időtöltést.

– Mi szükséges ehhez?

– Fontos, hogy jól ismerem az itt élő emberek életét, problémáit és nehézségeit. Betekintést nyerhettem a családok életébe, hétköznapjaiba, és azt tapasztaltam, hogy sok esetben a mindennapjaik lekorlátozódtak, ellaposodtak, az emberek gondolkodásmódja beszűkült. Éppen ezért szeretném kimozdítani őket ebből a megszokott életmódból.

– Milyen eszközök állnak rendelkezésére?

– Tudjuk, hogy a szabadidő felhasználását befolyásolják a társas élet lehetőségei, a művelődési és szórakozási lehetőségek, az egyén és az önkormányzat anyagi helyzete, valamint az emberek igényei. Éppen ezért van szükség egyfajta szemléletmódváltásra. Én egy olyan közösséget szeretnék kovácsolni, ahol az emberek közösen, együtt, összefogással tennék szebbé, jobbá hétköznapjaikat, ünnepeiket, szabadidejüket. Ehhez fontosak a helyi kulturális eszközök.

– És az, hogy a kulturális szervező szívvel, lélekkel végezze a munkáját.

– Hiszek abban, hogy ha az itt élők kedvet kapnak a szabadidejük hasznos eltöltéséhez, akkor már nem a telefonjaik, a közösségi oldalak és a számítógépes játékok élveznek első számú prioritást. Ha megmutatjuk nekik újra a közösség által nyújtott élményeket és lehetőségeket, akkor jobban fogják érezni magukat a saját bőrükben, a lakóhelyükön és az itt kialakult kis csapatban.

– Miért választotta a kulturális területet?

– Szeretem az embereket, és minden eszközömmel igyekszem segíteni nekik. Korábban családgondozóként dolgoztam és jól ismerem az itt élők nehézségeit is. Ezért is szeretnék nekik segíteni. Jó lehetőség erre például a baba-mama klub, a játszóházak, a heti sportolási lehetőség biztosítása, a múzeumok és táborok révén a gyerekek nyári felügyeletének biztosítása vagy épp a számos rendezvény, programok.

Folyamatosan keresi a kihívásokat

Bóta Beatrix 1974-ben született Szigetváron. Óvónőként, igazgatási és gyámügyi főelőadóként, valamint családgondozóként dolgozott. Vallja, hogy a legfőbb munkaeszköze a saját személyisége, ezért feladatait lelkiismeretesen és kreatívan oldja meg. Folyamatosan továbbképzi magát, mind elméleti, mind gyakorlati szinten. Családpedagógiai és kulturális téren több képesítéssel rendelkezik. Nagyon szereti a színes, változatos munkákat és a kihívásokat. Imádja a természetet, szabadidejében sokat kirándul. A túrázás tudja igazán kikapcsolni a hétköznapokból.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában