alkotás

2018.10.12. 08:20

Album készül Vida Dezső, híres siklósi művész gyűjtéséből

Vida Dezső, Siklós festője címmel reprezentatív kiadvány készül, amely a két éve elhunyt művész életét és munkásságát, valamint a városhoz fűződő emlékeit mutatja be.

Zs. K.

siklósi vár

A művész még életében kereste meg a Siklósi Könyvtárért Közalapítványt az ötlettel, hogy a várossal kapcsolatos emlékeit, családi vagy egyéb vonatkozású történeteit egy kiadványban megoszthassa.

Vida Dezső saját kézírásával írt le történeteket, és mutatott be fotókat, melyek érdekesnek bizonyultak, de nem voltak olyan formában, mely lehetővé tette volna, hogy könyv alakban megjelenjenek. A művész betegsége miatt nem tudták már befejezni a könyvtár munkatársaival végzett közös munkát. A festő halála után az alapítvány igyekezett forrást találni az album megjelentetéséhez.

A könyvtár közadakozásból, valamint a Duna-Dráva Cement Kft. és a siklósi önkormányzat támogatásából tudja megvalósítani a művész tervét, a megjelenő kiadvány felerészben szöveges emlékeket tartalmaz majd, míg a másik fele a festő alkotásaiból álló válogatást teszi közzé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában