A községet szépítik

2018.11.10. 20:00

Huszonötödik alkalommal tartottak alkotótábort Bicsérden

Immár huszonhat éve működik Nemzetközi Művésztelep Bicsérden. A többek között festők, grafikusok, szobrászok, fotóművészek és keramikusok által látogatott alkotóműhelyre a településen élők is méltán lehetnek büszkék.

Fotó: Laufer László

A Művésztelep megalakulásának első évében nem rendeztek kiállítást az elkészült művekből, így a közelmúltban a jubileumi huszonötödik alkalommal tartották meg az őszi alkotótábort, amely a település Mediterrán Ősz elnevezésű rendezvényeihez is kapcsolódott. A tábor költségeit pályázatból finanszírozták, a művészek szállását, étkezését, sőt a különböző alapanyagok beszerzését is a támogatásból biztosították.

Mint azt Vér József polgármester elmondta, a művésztelep fennállása óta eltelt idő alatt több mint ötven művész fordult meg a településen, körülbelül százharminc millió forintot építettek be a faluba, ebbe kültéri és beltéri alkotások, rendezvények, előadások egyaránt beletartoznak. A fővárosban is tartottak kiállítást, de több környékbeli településre is elvitték műveiket. A művésztelep elnöke H. Barakonyi Klára képző- és iparművész, továbbá Herczeg László festőművész, Mosonyi Tamás és Vanyúr István szobrászművészek is a csapat tagjai.

A telep hozadéka településen megtalálható számos kültéri alkotás, a község egyik központi épülete, a Dévényi Sándor által tervezett Toronygaléria is ezáltal épülhetett fel. A község egyik terén található Kossuth-szobor mellett a közelmúltban avattak fel egy Vanyúr István által bronzból készített Petőfi-mellszobrot, a jövőben egy Deák Ferencről készült alkotással bővítenének.

A művésztelep az értékteremtésen túl a helyi lakosság kulturális érdeklődésének szolgálatában áll. A polgármester ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a települést nem csak infrastruktúrával lehet fejleszteni, hanem a kultúra és a művészet támogatásával is. Igaz, hogy ez egy lassabb folyamat, de ily módon is lehet a településképet és a közösséget színesíteni.

A megyei értékek között is szerepel

A községben alkotó művészek többsége a legmagasabb szakmai végzettséggel rendelkezik. A kezdetektől az a koncepció vezérelte a Művésztelep tevékenységét, hogy olyan szellemi alkotóműhely jöjjön létre, amiben a képző- és iparművészeti szekciók egy időben képviselik magukat, de időnként társművészeket is felkérnek, hogy gondolataikkal, alkotásaikkal gazdagítsák a művésztelep munkáját.

Bicsérd esetében két dolog is szerepel a Baranya Megyei Értéktárban. A helyi értékek közül az évek során országos hírnévre szert tett Burgonyafesztivált és az immár 25 éves Nemzetközi Művésztelepet is a megye értékei között tartják számon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában