arckép

2020.03.22. 11:30

Megszólal a siklósi várkapitány, aki dalszöveget ír és énekel a videóban

Talán nincs is olyan ember az országban, aki ne látta volna azt a videóklipet, mely a Siklósi Várról szól. A dalszöveget a várkapitány, Szentgyörgyváry Péter írta, akinek az elmúlt években sikerült a vár éves látogatószámát 30 ezerrel megnövelni.

Rajnai-Zsíros Krisztina

– A vár munkatársai is szerepelnek a klipben. Nem idegenkedtek a feladattól?

– Az elején talán picit tartottak tőle, de utólag mindenkinek tetszett. Ez nekik és nekem is nagy öröm. A videóban egyébként a vár elmúlt három évben megrendezett programjainak és fesztiváljainak felvételei láthatók. A dalszöveget én írtam, az unokaöcsém pedig megzenésítette.

– Számított ekkora visszhangra?

– Reméltem. Azt tudni kell, hogy a magyar várak közül a Siklósi Vár az egyik legépebben maradt építmény, ennek ellenére pár évvel ezelőttig a legismertebb várak sorában nem szerepelt. Sokat dolgoztunk, hogy ez változzon. A Siklósi Vár más módon is kitűnik egyébként a többi közül, hiszen azon magyar várak egyike, amely önfenntartó, vagyis állami segítség nélkül működik.

– Szép eredményeket is elértek, melyek ezek?

– Az első negyedévben bekerültünk az ország turisztikai attrakcióinak top három helyezettje közé, augusztusban minden turisztikai látványosság között elsőként családbarát díjat kaptunk, ősszel a Szállás.hu versenyén szintén a dobogós harmadik helyet szereztük meg a népszerűségi szavazáson. Egy hónappal ezelőtt pedig a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége a Siklósi Várnak ítélte a Baranya Megyei Idegenforgalmi Díjat.

– Már nyolc éve vezeti a Pécsi VOKE Vasutas Művelődési Házat is.

– Igen, az szintén egy kiemelt feladat, hiszen az intézmény egyesületként működik, és nagyon sokat kell azon dolgozni, pályázni, hogy a kapuk nyitva tudjanak maradni. Amikor bezárt a pécsi ifjúsági ház, akkor nagyon sok egyesületet befogadtunk, ma több mint ötven csoport, szervezet működik itt. Nagy figyelmet fordítunk a nyugdíjasokra, a vasutas dolgozókra és családjaikra is.

– És akkor ott van még a Vivat Bacchus, melynek alapító tagja. Hogy fér bele mindez az idejébe?

– Mindenhol olyan munkatársakkal dolgozom, akik kiválóan értenek a feladatukhoz és önállóan is tudnak dolgozni. Ezért tudok egyszerre többfelé koncentrálni. A Vivat Bacchus immár 19 éve alakult, és azt hiszem, lehet azt mondani, hogy Pécsen már nem kell bemutatni senkinek. Vidám, fiatalos, saját szerzeményű bordalokkal járjuk az országot-világot.

Családja támogatásával tudja jól végezni a munkáját

Szentgyörgyváry Péter 1979-ben született Pécsen, mindemellett még a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete elnökségi tagja is. A sokrétű munkáját családja támogatásával tudja végezni. Négy gyermeke van, Botond (16), Blanka (14), Benjamin (10) és Boróka ( 5). Óvodapedagógus és kulturális mediáció szakon szerzett diplomát, emellett folyamatosan képzi magát. Többek között mentőzött és szociális munkát is végzett. A közelmúltban újabb feladat elé állította az élet, a kihívásnak igyekszik megfelelni. Szabadidejében szívesen sportol. Gyakorló katolikus családban nevelkedett, a vallás a mai napig fontos számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában