Mi lesz műsoron?

2020.07.04. 14:32

Pécsi darabokkal jön a nyári színház

Egy kicsit máskor, egy kicsit másként, de mégis lesz idén Pécsi Nyári Színház a Pécsi Balett Nonprofit Kft. működtetésében, jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Vidákovics Szláven, a játékok művészeti vezetője.

Mészáros B. Endre

Forrás: Pécsi Nemzeti Színház

Hat előadás lesz augusztusban a Káptalan Utcai Szabadtéri színpadon esténként 21 órai kezdettel, de nem az eredeti tervezet szerint, hanem korábban a Pécsi Nemzeti Színház és a Nyári Színház kooperációjában készült két darabból, valamint a Harmadik Színház egyik előadásából. Így tehát a minifesztiválnak köszönhetően nem törik meg az 1996 óta tartó nyári színházi sorozat.

Hogy mi lesz műsoron? Nos, augusztus 4-én és 5-én A Balfácánt vacsorára komédia megy Lipics Zsolttal a főszerepben. Pár nappal később augusztus 8-án és 9-én egy másik hasonló koprodukció, a Boeing, Boeing lesz műsoron, melyben a Kossuth-díjas színésznőt, Vári Évát is láthatjuk. Ugyancsak szerepelni fog augusztus 12-én és 13-án A szent családban, a Vincze János rendezte Harmadik színházi produkcióban.

A nézőtérre összesen 430 jegyet adnak ki, az ötszáz fős limit további részét a színészek és a stáb adja. Tudni kell továbbá, hogy az augusztus 4-i és 12-i játék a Köszönjük, Magyarország! jegyében zajlik, ezekre az estekre a járvány idején aktívan tevékenykedők ingyen mehetnek be. Lesz továbbá Káptalan Kert- koncertsorozat is Gellai Gergő szervezésében minden pénteken és szombaton. A zene tegnap már útnak indult, a Bagossy Brothers volt a fellépő, s ők játszanak ma este is 20 órai kezdettel. Legkésőbb 22 órakor mindig befejeződik a muzsika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában