kultúra Pécsen

2021.01.17. 13:59

Lackfi János ezúttal a Fugatóval érkezik a Kodály Központba

Nem idegen Lackfi János költőtől, hogy rockzenészekkel adjon közös műsort, elég csak a nagy sikerű trióra gondolni, amelyet a pécsi Lovasi Andrással és Heidl Györggyel alkotott, a műsorból aztán verseskötet is megjelent CD-melléklettel.

Mészáros B. Endre

Most a Magyar kultúra napján (Január 22. – Kölcsey 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz szövegét) ismét zene és szöveg különleges kapcsolatának lehetünk majd szem- és fültanúi. A költő a 13 fős Fugato Orchestrával érkezik a Kodály Központba és a verses koncertet élő online közvetítéssel követheti a közönség.

A József Attila-díjas költő azon műveiből válogatnak, amelyeket Hibrid dalok címmel kifejezetten a Fugato Orchestra számára írt. A 13 fős kamarazenekarról pedig azt érdemes megjegyezni, hogy az ezredfordulón alakult és az elektronikával, dobbal, basszusgitárral és énekesekkel kiegészített szimfonikus kamaraegyüttes. Ötvözik a komoly- és a könnyűzene elemeit. Több műfajt is kevernek zenéjükben, kezdve a világzenétől a dzsesszen át egészen a pop-rockig. Nagyrészt instrumentális zenét játszanak.

A tagok egykori zeneakadémisták, képzett jazz-muzsikusok. Első nagylemezüket 2004-ben adták ki Neander Variációk (Variations) címmel. Ezzel a lemezzel az International Live Award verseny bécsi döntőjén megnyerték a legjobb magyar zenekarnak járó Hungarian Live Award díjat is. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon pedig háromszor is megnyerték a Fringe-díjat. Jelenleg három CD-jük érhető el. A streamelt előadás január 22-én 19 órától tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában