készülnek a bábok

2021.04.16. 14:00

A Bóbita Bábszínház falai között folyamatos a munka

Nagyon várják már a nyitást a Bóbita Bábszínházban is, hiszen attól függetlenül, hogy sajnos nem fogadhatnak látogatókat, azért a bábszínházban nem állt meg az élet, készülnek a bábok, a társulat folyamatosan próbál.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: Löffler Péter

Az előző és az idei évadból is rengeteg elmaradt előadása van a Bóbita Bábszínháznak, és bár a falakon belül nem állt meg a munka, a színészek szeretnének most már a nézők előtt meghajolni az előadások után, a kamera helyett. Sramó Gábor, a Bóbita Bábszínház igazgatója elmondta, jelenleg a Madarak nyelve című előadás próbái zajlanak, a szláv népmeséből írt darab bemutatóját május közepére tervezik.

– Bízunk benne, hogy már közönség előtt kerülhet erre sor, sőt még az is felmerült, hogy a Bóbita Bábszínház szabadtéri színpadán adnánk elő. Az idei évad első bemutatójából mindössze pár előadást sikerült megtartani A harmadik sárkányból, a Holle anyót pedig már csak online tudtuk bemutatni, de így a jövő évadra az is készen áll, és nemrég volt egy zártkörű bemutatónk is. Az Apolló Kulturális Egyesülettel közösen hoztuk létre a Csongor és Tünde ifjúsági előadást, a A Déryné Program Barangoló alprogramjának keretében. Március 25-én mutattuk be, és bízunk benne, hogy ősztől tudjuk játszani ezt is a többi előadásunk mellett – mondta az igazgató.

A madarak nyelve bemutatója után az újabb darab, a Háry János műhelymunkái kezdődnek. Kodály Zoltán daljátékát ősszel mutatják be, és a tervek szerint három alkalommal láthat majd a közönség a Pannon Filharmonikusok élő zenei kíséretében. A díszbemutatóra novemberben kerül sor a Kodály Központban, a Bóbita 60. születésnapjának alkalmából.

A jubileum alkalmából egyébként márciustól hetente kétszer kerül fel egy-egy rövid, szórakoztató videó a bábszínház Youtube-csatornájára. Az egyikben például Torzonborz unalmában vérdíjat tűz ki a saját fejére, egy másikban pedig Üstöllési őrmester inti rendre Paprika Jancsit és Vitéz Lackót, amiért nem viselnek maszkot.

A színházigazgató szerint a nézők szerették az online előadásokat, de a Bábszínház továbbra is inkább az élő játékra koncentrálna. A bábszínházban várhatóan az idei évben is rendeznek nyári táborokat, 5 turnust fognak meghirdetni. Ami pedig a következő évadot illeti, csak két új bemutatójuk lesz, hogy minél többet tudjanak játszani, ne a próbákkal teljen az idő.

Az egész társulat játszik az új darabban

Nagy öröm lenne az óvodások és az iskolások számára is, ha a következő hónapokban mehetnének bábszínházba, a most készülő előadás is biztosan elnyeri a tetszésüket. A madarak nyelve című darab egy szláv népmese alapján íródott, s bár felismerhetőek benne a klasszikus népmesei momentumok, olyan érdekes cselekményfordulat is átszövi, ami különlegessé és egyedivé teszi a mesét. Izgalmas színpadi megoldás lesz majd látható, az egész társulat szerepelni fog benne. A madarak nyelve című előadást Boráros Milada írta, és férje, Boráros Szilárd tervezte. Egy szegény fiúról szól, aki érti a madarak nyelvét, ennek segítségével eljut a királyi trónig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában