programajánló

2021.07.02. 12:35

Magyaregregyen megidézik a történelmi kort a várban

Szombaton rendezik meg a III. Máré-vár Fesztivált, amelyre délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket.

M. R.

20200627 Hollókő Szentté vált királyunkra, Szent Lászlóra emlékeztek a hollókői várban. A rendezvényen a látogatók megismerhették az uralkodó hadinépének viseletét és fegyvereit, valamint részt vehettek egy vártörténeti sétán is. A hadgyakorlat a palotában című ostromjátékba a vendégek is bekapcsolódhattak. Fotó: Ladóczki Balázs LB Nógrád Megyei Hírlap

Fotó: Ladóczki Balázs

A 21. Századi Magyar­egregyért Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvényen a Musica Historica és a Canlar zenekar a 16–17. század zenéjéből, Nyisztor Miklós néptáncos pedig a korabeli hajdú- és botos táncokból ad ízelítőt, míg a Vándorló Történelem és a Siklósi Sárkányos Lovagrend hagyományőrzői a török kor fegyvereit és katonai felszereléseit mutatják be.

Sudár Balázs oszmanista a hódoltsági muszlim építészeti emlékekről tart vetített előadást, és szó lesz Pécs török kori történetét bemutató legújabb kötetről is. További információk a Máré-vár Facebook-oldalán találhatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában