Gőzgombóc

2021.09.27. 17:30

Az ország másik végéből is érkeznek vendégek a fesztiválra

Jókor léptünk, jókor voltunk jó helyen – így írta írta le a gőzgombóc fesztivál sikerének titkát Habjánecz Tibor polgármester a hétvégén.

Zsigmond József

Fotó: Zs. J.

Szeptember végén minden évben, kivétel a 2020-as év volt, mikor a vírus megálljt parancsolt a fesztiválnak, kisvárossá alakul a baranyai település. Rengetegen érkeznek a főzőversenyre, hogy megkóstolják az édes, káposztás, babos gőzgombóc remekeket.

A fesztiválra való hangolódásban mi is részt vettünk. Szombat kora reggel már gyülekezett a személyzet a focipálya melletti rendezvénytéren. Mindenki tudta, mi lesz a feladata, volt aki a főzőversenyre jelentkező csapatokat koordinálta, a meghívott vendégeket, szereplőket fogadta, illetve a közmunkásokat irányította, akiknek a rendezvény ideje alatt számos munkájuk adódott.

A főzőkonyhában sem pihentek, már reggel hét előtt nekiálltak, hogy elkészítsék ebédre a gőzgombócot, amit jutányos áron kóstolhattak a látogatók. Mint megtudtuk, fesztiválonként hatszáz adagot készítenek, 14 év alatt 8400-at. A nagysátorban közben a főzőcsapatok (idén 22-en) nekiálltak, hogy saját receptjük alapján elkészítsék az ételremekeket. Egy budapesti csapat, akik már a kezdetek óta részt vesznek a fesztiválon, édes gőzgombóccal készültek. Elmondhatjuk, sikeresen. Házi készítésű szilvalekvár, vanília sodó öntettel locsolták meg a művüket, amit rengetegen megkóstoltak.

– Nekem a legjobban az ízlett, amit egy vidám kis társaság készített. Ők sonkát, hagymát csomagoltak a gőzgombócba

– közölte Székelyhidi Zsolt, aki a településről írt kisregényét mutatta be a fesztiválon. Akkor még az író nem tudhatta, hogy a győztes ételt dicséri.

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, melyben e sorok írója is részt vett. Mindenre oda kellett figyelni, az ízek hatására, terítésre, a hagyományosságra. Ami nagyon pozitív volt számunkra, mindenkire gondoltak a szervezők, nem volt olyan csapat aki nem kapott volna valami ajándékot. Járt díj a terítésre, az édes, káposztás, babos gombócokért, megválasztották a főzőverseny csapatának szépét (Szikszai Nikolett), külön jutalmazták a vidám csapatokat, a legidősebb (Koller Mária 93 éves) és a legfiatalabb (Kárász Flórián 19 hónapos) indulót.

– Gyesen vagyok még egy hónapig. Úgy gondoltuk a csapattal, hogy kipróbáljuk magunkat. Összeálltunk a komámmal, komaasszonnyal és megálmodtuk a saját különleges gőzgombócunkat. Volt benne kukoricaliszt, megkentük tejföllel, tettünk bele sonkát, lila hagymát – örömmel mesélte az eredményhirdetés után Hohmann-né Veres Adrienn, aki a Pompos Gombócok csapatát erősítette. (A győztes csapat névsora a csapatkapitány mellett: Székely Ágnes, Kehl Tamás, Kehlné Veres Nikolett, Gyenisné Ovtus Kitti, Gyenis János).

A díjkiosztó előtt sváb divatbemutatót tartottak, ahol Szőkéd, Bikal és a tolna megyei Nagymányok régi ruháit csodálhatta meg a közönség.

– A svábok nem hordtak nagyon színes ruhákat. A fehér nem nagyon szerepelt a ruhaanyagaik között. A bemutatón is láthatták, hogy a sváb menyasszonyi ruhák színe sötét volt – közölte Lauferné Séder Margit a nagymányoki hagyományőrző egyesület oszlopos tagja, aki a főzőversenyen és a sváb bemutatón is részt vett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában