Afrikát idézte a dob

2021.09.25. 15:32

Kalandosan zajlott le a pécsi nemzetközi program

Afrikai dob- és tánctanuláson, illetve fergeteges előadáson vehettünk részt csütörtök este a Nappaliban a PTE őszi nemzetközi programsorozatának keretein belül.

Mohay Réka

Abdoul Camara és Gaye Maly a szenegáli hagyományokon alapuló Camara Ballet együttesből érkeztek Pécsre, s egy különleges dobon, a djembén mutatták be elképesztő ritmusérzéküket, de mi, a program résztvevői sem maradhattunk tétlenek. A szenegáli származású, Magyarországon élő tánc- és zeneművész mindenkit bevont a muzsikálásba, ugyanis több dobot is hoztak magukkal, s felváltva próbálhatta ki a közönség az egyedi hangzású hangszereket. Abdoul előjátszott, mi pedig követtük – legalábbis próbáltuk. A ránézésre könnyedén püfölhetőnek tűnő dobokat ugyanis korántsem olyan egyszerű megfelelően megszólaltatni, mint ahogy gondolnánk. Három különböző hangot lehet rajtuk játszani, ezek különböző kéztartást és mozdulatot igényelnek, ehhez kellő erőkifejtés is szükséges.

A workshop végére már egészen jól szólt a csapat, de a bemutató nem ért véget, ugyanis Abdoul akrobatikus táncbemutatója következett. A művész a guineai peul hagyományokon alapuló, úgynevezett tökhéjedényes (calabash) tradíció szinte egyetlen élő őrzője – az edényt a táncba is bevonva bravúros mutatványokkal ejtette ámulatba a közönséget. Végül természetesen a közös afrikai tánc sem maradhatott el.

A dobokkal és látványos mozdulatokkal színesített élménydús workshop a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Igazgatóságának decemberig tartó rendezvénysorozatának elemeként kapott helyet a Nappaliban. A program első hete Afrikára irányította a figyelmet: konferenciát és ismeretterjesztő előadásokat, étel-ital kóstolót, valamint koncerteket is tartottak.

– A program egyik fő célja a különféle kultúrák bemutatása, a nemzetek képviselői a hallgatók közt is nagy számban megtalálhatók. Lehetőséget szeretnénk adni a nemzetközi és hazai hallgatók, illetve a városi polgárok találkozására is – fogalmazott Szabó Attila nemzetközi rendezvényszervező.

Egyedülálló a pécsi kezdeményezés

– Néhány éve fogalmazódott meg az ötlet, hogy ne csak egyetemi helyszíneken tartsuk a rendezvényeket, hanem vigyük ki az emberek közé, oda, ahol a hallgatók maguktól is szívesen megfordulnak. Bevált a kezdeményezés, ugyanis rendkívül népszerűek a programok – hangsúlyozta Szabó Attila.

Ötödik éve tartják a nemzetközi rendezvénysorozatot, mely már két részből áll, az International Autumn az őszi-téli, az International Spring a tavaszi időszakot tölti meg eseményekkel. Hazánkban egyedülállónak mondható ez az interkulturális fesztivál, mely kiemelt hangsúlyt fektet a helyiek és a külföldi diákok kapcsolatépítésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában