A bátrabbak is félhetnek

2021.12.07. 17:30

A főszereplő számára ajándék, hogy tűzoltó bőrébe bújhatott

Közönségtalálkozót tartottak a pécsi Uránia moziban a Nagykarácsony című magyar film stábjával. A romantikus komédia főszereplője, Ötvös András, aki egy tériszonyossá vált tűzoltó bőrébe bújt, olyan komolyan vette a felkészülést, hogy tiszteletbeli tűzoltóvá avatták.

Mohay Réka

– Megajándékozottságnak éltem meg, hogy valódi tűzoltók közt lehettem a forgatás alatt. Úgy érzem, a sok hazugság, ami körbevesz minket, köztük nincs jelen. Az életnek olyan területén dolgoznak, amely a lényegre irányítja a figyelmüket, s a sok borzalom után általában a humoruk is jó. Életem hatalmas élménye, hogy megtiszteltek a barátságukkal és a tanácsaikkal – számolt be Ötvös András, akit úgy tűnik, már korábban is vonzott a szakma, s azonosult szerepével.

A karácsonyi vásárból indul a fordulat

A Nagykarácsony egy tériszonyossá váló tűzoltó, Arnold (Ötvös András) történetét mutatja be, aki egy szerelmi árulás traumája után próbálja újra kézbe venni az életét. A karácsonyi vásárba küldik felügyelni, ahol egy betlehemes játék rendezésében is besegít, eleinte vonakodva, a darabot rendező fiatal tanárnővel való összeismerkedés után nagyobb kedvvel. Ám a történet tartogat még kihívásokat a főhős számára, akinek útját múltjából fakadó szorongásai és szakmai kihívásai is nehezítik. Arnold karaktere összefog több mellékszálat és szereplőt, akiket valamiképp összeköt az adventi vásár, a film kezdő és záró jelenetének helyszíne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában