Megújulás

2022.01.14. 09:47

Átadják a felújított pálos templomot Pécsett

A Pálos Rend védőszentjének és névadójának, Első Remete Szent Pálnak az ünnepén, január 15-én, azaz most szombaton kerül majd sor a Boldog Özséb Program keretében megújult pécsi pálos templom és kolostor, illetve a kialakított Pálos Lelki Központ ünnepélyes átadására.

Zs. J.

Képünk illusztráció

Fotó: Shutterstock

A pécsi pálos templomban 16 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Bíró László püspök atya mutatja be. A szentmise keretében az Első Remete Szent Pál ünnepéhez kapcsolódó hagyományos rendi szokás szerint a fehér barátok megújítják rendi fogadalmukat. 

 

A pécsi pálos templom felújítási munkálatai 2019-ben kezdődtek, amikor a magyar kormány a rendalapító Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából úgy döntött, hogy négy magyarországi, köztük a pécsi, valamint egy erdélyi pálos templomot felújít. Pár évvel korábban a pécsi pálos templom feljárati lépcsőjét is felújították. 

 

A felújítás azért vált szükségessé, mert a lépcsősort a templom építése, az 1930-as évek óta nem újították még fel, és azt az időjárás jelentősen kikezdte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában