Sínen van

2022.01.07. 19:19

Elemenként újítják fel a legendás palotabozsoki szerelvényt

Utasok már sajnos nem, de vendégek folyamatosan érkeznek a múzeumként működő palotabozsoki indóházba. A Pécs–Bátaszék vasútvonal egyik jelentős állomása volt hosszú időn keresztül Palotabozsok.

Palotás P. (Forrás: Pécsi Újság.hu)

Karácsonyra fénybe öltöztették a vasúti szerelvényt

Forrás: MW

Fotó: Szebenyi.Laszlo

A 2003-as, majd a 2009-es vonalbezárásokkal ez a korszak véget ért, a vonatközlekedés megszűnt. Ludvig Károlynak és társainak köszönhetően azonban a vasutas hagyományok tovább élnek a településen, az indóházban 2019 óta kiállítás várja az érdeklődőket. 

 

– Nagy öröm, hogy folyamatosan érkeznek a vendégek. Rendszeresen csörög a telefon, a kiállítás ugyanis előzetes bejelentkezést követően látogatható – vágott bele Ludvig Károly, a Vasúti Múzeum Palotabozsok Hagyományőrző Egyesület elnöke. – A látogatók fogadása mellett azon dolgozunk, hogy fejlesszük a múzeumot és a skanzenjellegű parkot. Itt sorompót tekerhetnek a vendégek, bemutatjuk a váltóállítás módját, valamint többek közt vízdaru és egy IFA teherautó is színesíti gyűjteményünket. 

Hozzátette, júliusban megtartották az első vasutasnapi rendezvényt, és immár két éve a falunapi programok része a múzeum is. Az Abmot motorvonat pedig karácsonyi díszkivilágítást kapott, amelyet január 9-ig minden este felkapcsolnak. A hosszú távú cél, hogy a leharcolt állapotban lévő legendás szerelvényt felújítsák. 

 

– Ez összetett művelet lesz. Kezdetnek az ajtók fa szerkezetét cseréljük ki, majd az ablakokat pótoljuk. Ezután tavasszal indul a nagyüzem. Első körben a tető teljes csiszolása és megfelelő minőségű festése következik. Az ehhez szükséges anyagi fedezet már a rendelkezésünkre áll, de sajnos a szerelvény oldalainak rendbetételéhez további anyagi források szükségesek, összességében több százezer forintos kiadásról van szó – fogalmazott Ludvig Károly. 

 

A külső mellett a vonat belseje is megújul. Ehhez nagy segítséget jelent majd az a régi fénykép, amelyen a szerelvény eredeti kinézete látható. 

 

Az egyesület minden támogatást és segítséget – akár önkéntes munkát – örömmel fogad, mivel az anyagi lehetőségeik korlátozottak. A kiállításra a 30/997-6422-es telefonszámon lehet előzetesen bejelentkezni, a Vasúti Múzeum Palotabozsok nevű közösségi oldalon, illetve a szervezet honlapján további információk érhetők el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában