Felejthetetlen élményben volt részük

2022.04.25. 20:01

Összesített rangsor: Taroltak a pécsi középiskolák a hétvégi Helikoni Ünnepségeken

Újult erővel vettek részt a baranyai diákok a hétvégi Helikoni Ünnepségeken a járvány alatti kihagyás után. Amellett, hogy óriási élmény részesei lehettek, megyénk fiataljai kiemelkedő eredményeket értek el.

Mohay Réka

A meghirdetett 20 művészeti kategóriában 13 fődíjat pécsi gimnáziumok hoztak el, ez óriási eredmény. Összesen 44 produkció kapott aranyoklevelet, 9-en különdíjban részesültek – s ekkor még nem számoltuk a baranyai fiatalok rengeteg ezüst és bronz minősítését. A vándorserleget az összesített pontszámok alapján a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma nyerte el, mely négy kategóriában is fődíjas lett. Három fődíjat kapott a Leőwey Klára Gimnázium, kettőt a Pécsi Művészeti Gimnázium táncosai, egyet a Babits szólóénekese, a Koch Valéria némettánc-együttese, a Kodály leánykara és a Református Gimnázium vegyeskara.

Baranya híres a sokszínűségéről, kulturális és nemzetiségi gazdagságáról, ez a produkciókból is visszaköszönt. Tizennyolc helyi középiskola diákjai mutatkoztak be, mindegyik kategóriában találkozhattunk velük.

Pécsről részt vett a Janus, a Leőwey, a Nagy Lajos, a Művészeti, a Kodály és a Babits, továbbá a Zipernowsky, az Apáczai Csere János, a Gandhi, a Szent Mór, a Széchenyi, a Református Gimnázium, illetve a Radnóti, a Pollack és a Koch Valéria diáksága is. Baranyából a szentlőrinci Zsolnay Vilmos Technikum, a Mohácsi Kisfaludy Gimnázium és A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium is bemutatkozik Alsószentmártonról.

Sok magyar népzenei és néptáncos produkció lépett fel, s a nemzetiségi kultúrák képviselői sem maradtak el, hiszen a Gandhi diákjaitól autentikus cigány, a Koch Valériából sváb népdalok és táncok öregbítették megyénk hírnevét. Különlegesség a Janus Gimnázium Anatoli Táncegyüttese is, akik észak-görög néptáncokkal léptek fel.

Huszonhárom baranyai komolyzenei szólista és kamaraformáció mutatkozott be, könnyűzenei együttesek is megmérettették magukat: felcsendült a Gandhi Live Session, a Kodály Banda, a leőweys ÜKSZ formáció, a széchenyis Na és?, valamint az Orff Zenekar és az Unreleased formáció a Nagy Lajosból, az L1 a Leőweyből és a Jukebox a Babitsból.

 

Különleges volt a hangulat a fesztiválon

A legtöbb helikoni résztvevő számára felejthetetlen élményt jelentett a program. A fődíjasok közül kérdeztünk meg három fiatalt, akik élményeikről és produkcióikról meséltek.

– Általános iskolás korom óta készültem rá, hogy eljussak a Helikonra és most minden várakozásomat felülmúlta. Hatalmas élmény volt ennyi művészet iránt érdeklődő fiatallal találkozni – mondta a 11. osztályos Bíró Borka a Leőweyből, aki verseivel nyerte el az irodalmi alkotások fődíját. 

– Örömömben meg is könnyeztem az eredményt, ez óriási visszajelzés számomra. Megerősítette, hogy a jövőben is az irodalommal kívánok foglalkozni, szeretném ki is adatni az írásaimat – mesélte Borka, aki a gimnázium vegyeskarával is fellépett a hétvégén.

A komolyzenei hangszerszóló fődíját egy különleges ütőhangszerrel, marimbával nyerte el Göncz Máté a Nagy Lajosból, aki a szintén fődíjas férfi kamarakórusban is énekelt.

– Már csak ott lenni a fesztiválon is rendkívül hangulatos volt, mindenki barátságosan fogadott minket, az egész város megtelt a programokkal. A produkciómra nagyon sokat készültem, maximalista vagyok. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre készülök, ütőhangszer szakirányra – mondta el a fiatal muzsikus.

A Helikonon vizuális művészetek kategóriában is lehetett indulni, ebben is pécsi lett a fődíjas, a leőweys Lehőcz Sára. A 12-es lány rajzfüzetéből kiemelt képsorozattal nevezett, mely az Egypercesek címet kapta.

– Mindegyik lap egy-egy „percet”, időszakot ábrázol az életemből. Olyan, mint egy napló, amelybe nem leírtam, hanem lerajzoltam az érzéseimet. Váratlanul ért az elismerés, de boldog és hálás vagyok érte. Számomra az újonnan megismert emberekkel töltött idő jelentette a legnagyobb élményt a Helikonon, főleg ennyi elszigetelődés után – számolt be Sára.

A pécsi fiatalok a legtöbb művészeti ágban jeleskednek, kiemelhető azonban a komolyzenei hangszerszóló kategória, amelyben a fődíjas mellett még 10 arany és 7 egyéb minősítés született.

 

A művészet szerepe elengedhetetlen

A helikoni élmények a művészeti nevelés jelentőségét is alátámasztják.

– A művészetoktatás segíti a fiatalok személyiségfejlődését, hozzájárul, hogy az élet többi területén is sikeres, magabiztos felnőtté váljanak. A népzene különösen erősítheti a haza szeretetét, különleges, személyes kötődést kialakítva a saját kultúránkhoz – fogalmazott Bergics Lajos, akinek nagy lajosos tanítványai két népzenei kategóriában is fődíjat kaptak, a Zengető zenekar és a Liliom énekegyüttes is remekelt a fesztiválon.

 

Változatos műfajokban taroltak

A további fődíjasokra már röviden utaltunk, most lássuk, kik is voltak ezek.

A Kodály Gimnáziumból a Bartók Béla Leánykar kapott fődíjat, a Nagy Lajosból a Laudate fiú kamarakórus, a Koch Valériából a Fünfkirchen táncegyüttes a Schnapskapelle produkcióval. Könnyűzene és ének szóló kategóriában a Babitsból Sebestyén Virág vitte el a fődíjat, a mozgásművészet páros és csoportos kategóriáiban a Művészeti Gimnáziumból Katona Dóra és Winkelmayer Zsófia, valamint a Pécsi MÜSZI formáció. 

Különlegességnek mondható a Leőwey ÜSZK formáció irodalmi performance-ja, amely szintén fődíjas lett.

 

Arany eső hullott

Az összesen 44 aranyérem közül a már említett iskolák mellett további intézmények is sikert arattak. Komolyzenei szóló kategóriában arany oklevelet kaptak fiatalok a Művészeti, a Babits és a Janus gimnáziumokból, a Zipernowsky Károly Műszaki Technikumból, a Szent Mór és a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumból. Népzene kategóriában kiváló produkciót nyújtottak a Janus és a Gandhi Gimnázium diákjai.

Számos ezüst és bronz oklevél is született.

Időközben publikussá vált az iskolák összesített rangsora is, mely szerint az összpontszámok alapján a következő eredmények születtek megyénkben:

Az első helyen álló 40 pontot szerző pécsi Nagy Lajost harmadik helyen követi a Leőwey 36 ponttal. Bár fődíjat nem vittek idén haza, rendkívüli eredménnyel zárta a fesztivált a Janus Pannonius Gimnázium 5. helyen 29 ponttal, ők öt arany-, öt ezüst- és négy bronzminősítéssel, valamint egy különdíjjal tértek haza Keszthelyről. 

Kis kihagyás után a rangsorban ismét pécsi középiskolák következnek: a Művészeti 11. helyen a két fődíj mellett három további arany és egy ezüst minősítést is szerzett, a Gandhi Gimnázium 12. helyen végzett az egész Dunántúli rangsorban – négy arany, egy ezüst, három bronz és három különdíj született itt. A Szent Mór 13. helyen végzett három arany, három ezüst és egy bronz minősítéssel,  a PTE Babits Mihály Gimnáziuma előkelő 15. helyen áll az összesített rangsorban, a fődíj mellett további három arany és egy bronz oklevéllel.

Később folytatódik a sor a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziummal, a Református Gimnáziummal, a Koch Valéria Gimnáziummal, majd az Apáczai Csere János Gimnáziummal, az alsószentmártoni A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskolával, a szentlőrinci Zsolnay Vilmos Technikummal és a pécsi Zipernowsky Károly Műszaki Technikummal, a pécsi Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziumával, a Pollack Technikummal és a Radnóti Miklós technikummal.

Kiemelkedő sikereket tudhat maguk mögött a megye diáksága, gratulálunk minden résztvevőnek, nem csak az oklevelekhez, hanem a lelkes részvételhez, megyénk méltó képviseletéhez!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában