Jól éreztük magunkat

2022.07.10. 20:01

Idei nyárra búcsúzik a Bőköz Fesztivál, az élmények megmaradnak

Vasárnap zárul a Bőköz  Fesztivál az Ormánság négy településén. Az elmúlt napok programjainak sikere arról tanúskodik, a néphagyományok és a modern kultúra együttélése harmóniában és egymást kiegészítve tudnak együtt létezni, s a közönség a változatos műfajok mindegyike által megszólítható, amennyiben nyílik megfelelő alkalom és elérhető közelségbe kerül a minőségi kultúra.

Szarka Gyula Petőfi dicsérete című koncertje a magyar szabadságharc költőjének verseinek megzenésítését, illetve a személye által ihletett dalokat mutatta be. A koncert egyben az azonos címmel hamarosan megjelenő albumának címe is, mely összekapcsolódik a Petőfi emlékévvel is.

A helyiek mellett sokan kiemelten a fesztivál miatt érkeztek a településre.

Napközben izgalmakkal teli Fekete-vízi kenutúrán vettek részt a bátrak, a szaporcai Eperfa Tájházban sem állt meg az élet, a látogatók különféle magyaros fogásokat is kóstolhattak, s különféle kiállításokon is részt vehettünk.

Tésenfán többszázan voltak kiváncsiak Varga Miklós koncertjére. A falucska utcáin sorokban álltak a parkoló autók és Pál Zsolt hangulatos, szénabála ülőhelyekkel ellátott kultúrkertje zsúfolásig megtelt családokkal, akik három visszatapsolás után még közös fényképeket is készíthettek a művésszel.

Este Kémesen pedig Szulák Andrea koncerttel zárult a program.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában