Nehéz munkából látványosság

2022.07.01. 17:31

Szombaton ismét a Dunában mosnak a Sokac-révnél

Szombaton újra feleleveníti a Mohácsi Sokacok Olvasóköre, milyen is volt anno a „pranje na Dunavu", azaz a mosás a Dunában. Az egyre kedveltebb program részeként idén is készítenek töltött káposztát, természetesen hagyományos módon, cserépedényen készül majd a „szárma".

M.B.

Fotó: AS

A programok délután három órakor a tűzgyújtással kezdődnek, majd négy órakor indul a felvonulás a kör Táncsics Mihály utcai székházától a Sokac-révbe.

Mosás a Dunában a Sokac révben

Forrás: AS

Az egylet hagyományőrző csoportja fél ötkor fog hozzá a mosáshoz, majd kulturális műsor kezdődik. A rendezvényen a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság bemutatja a védett dunai szigetek élővilágát és bemutatkozik a Fehér Gólya Múzeum is. A kilátogató gyerekek játékos természetismereti foglalkozásokon vehetnek részt.

Nyolc órakor kezdődik a bál, a zenéről a Glasovi zenekar gondoskodik. Az immár több, mint tíz esztendeje hagyományosan július első hétvégéjén sorra kerülő programra egyre többen kíváncsiak, rendre több százan gyűlnek össze a révnél.

Mosás a Dunában a Sokac révben

Forrás: AS

Amellett, hogy a program igen érdekes és látványos, a negyven évesnél fiatalabbaknak azért érdemes ellátogatni a mosásra, mert közülük biztosan sokan nem látták, hogyan is zajlott egykoron a dunai mosás, a náluk idősebbekben pedig biztosan szép emlékeket is ébreszt a még a hatvanas években is szinte mindennaposnak számító, fáradtságos munka hangulatának felidézése.

Mosás a Dunában a Sokac révben

Forrás: AS

A vezetőség várja asztaltársaságok jelentkezését a cserépedényben történő töltöttkáposzta-főzésre, valamint a szabad tűzön főtt ételek fesztiváljára.

Érdeklődni a Sokac-körben vagy a 20/262-0992 telefonszámon lehet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában