Kezdődik a színházi évad

2022.08.29. 10:59

Ősbemutatóval készülnek a Harmadik Színházban

Örkény István darabját, a Kulcskeresőket játssza hétfő este Tokajban a Harmadik Színház. A pécsi társulat emellett az évadban rengeteg érdekes újdonsággal jelentkezik. Hogy mi mindennel, arról Vincze János igazgatót kérdeztük.

Mészáros B. Endre

Fotó: Foto:Toth Laszlo (30-9971035)

– Gyakran szerepelnek mindenfelé a régióban. Hogy lett ebből az ország másik vége, Tokaj? 
– A Déryné Program jóvoltából. Ez ugyanis arról szól, hogy az ország „színházilag hátrányos településeire” államilag támogatott keretek között jussanak el színvonalas előadások. Minden költségünket fedezik, míg a település ingyen kapja a játékot, s így külön bevétele is lesz belőle. Ebben nincs hakni, csak minőségi produkció, és a Kulcskeresők darabunk került be a csomagba. Kilenc település kérte a fellépésünket, melyből haton már bemutattuk, olyan helyeken mint Szob, Sármellék, Barcs, Tamási, Báta és Görcsöny. Tokaj után pedig szeptember 20-án Mágocson szerepelünk, de megyünk még Komlóra is. Most azon dolgozom, hogy az Adáshiba és a Piszkavas című játékunk is bekerüljön a programba. 
– Mondhatni országos kitekintést kap így a társulat. 
– Sőt, egy másik programmal a határon túlra is kimerészkedünk, mert bekapcsolódunk a jövő évi Színházi Olimpiába, amit hazánk rendez. Ez 2023 húsvétján indul, és két hónapon át tart. Együttműködési kapcsolatok révén külföldi együttesek özöne jön Magyarországra, s mi két teátrummal neveztünk be rá, a beregszásziakkal és az aradi magyar színházzal. Kárpátaljáról a Tóték érkezik Pécsre, többek között Trill Zsolttal, Szűcs Nellivel és Tóth Lászlóval. Az aradiak pedig Csokonaitól Az özvegy Karnyónét hozzák. Ezt a darabot most kezdik játszani Budapesten a Városmajorban. Mindkettő bekerül a Harmadik bérletébe is. 
– Mi lesz a saját premier? 
– Spiró Györgytől a Csirkefej, mely ugyan ment már nálunk több mint harminc éve, ám most teljesen új szereplőgárdával mutatjuk be. Valamint Egressy Zoltántól a Szarvas a ködben című dráma, melyet kifejezetten nekünk ír, így ősbemutató lesz! Itt jegyzem meg, mindkettő pályázati támogatással valósul meg. Továbbá lesz egy formabontó nyelvoktató gyerekszínházi előadásunk is, Egy szív és egyéb dolgok címmel Frank Ildikó fordításában, melyben németül és magyarul egyaránt megszólalnak a gyerekszereplők. 
– Jön vendégségbe belföldi társulat is? 
– A Rózsavölgyi Szalon Churchill és Garbo bemutatója érkezik, melyben Nagy-Kálózy Eszter és Hegedűs D. Géza látható. De fellép a Tan­dem Színház, az Oberon Társulat, az Apolló Kulturális Egyesület, továbbá Mándy Ildikó társulata is. 
– Mi marad műsoron a korábbi játékok közül? 
– Megmarad az Adáshiba, a Piszkavas, a Bányavirág, A szent család, valamint az Előttem az élet. 
 

Támogatott bemutatók

A pénz? Az a legkevesebb! Ezzel az ősi poénnal jellemezhetnénk a Harmadik Színház anyagi lehetőségeit. Mint az igazgató kiemelte, minden új bemutatójuk államilag támogatott programokból valósul meg. Ez az egyetlen esélyük, mert az előadások bevételei nem fedezik a produkció utánjátékát, s főként nem a teátrum működtetését, a rezsiköltségek növekedését. Mert erre sem a tulajdonos Moravetz Produkció, sem az önkormányzat nem ad pénzt, utóbbi támogatása csak arról szól, hogy nem kell a Harmadiknak a város felé bérleti díjat fizetnie. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában