A Zsolnayval közös kiállítás

2022.09.18. 11:05

„Történelem a művészetben” – a Siklósi Várban

Október 1-én 18 órakor rendhagyó kiállítás nyílik a siklósi várban. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel Koczka Kornélia keramikusművész új kollekcióját is megtekinthetik a látogatók.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: Marton Éva

– Mit láthatunk a kiállításon?

– Három kiállítótérben tekinthetik meg az érdeklődők a nagy múltú Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. tradicionális és új fejlesztésű alkotásait. Az első terem a Budavári Palotában felújított Szent István terem egyedülálló értékeit idézi meg, melynek darabjait a Zsolnay rekonstruálta. A majdnem öt évig tartó munkálatok között, újra megelevenedtek a királyportrék, a 4,5 méter magas pirogránit kandalló a Szent István szoborral, valamint hazánk szentjeit bemutató festmények is. Úgy véltük, mutassuk meg azokat a folyamatokat, ahogy ez a hatalmas munka megvalósult. A második teremben a Manufaktúra tradicionális, már ismert darabjai, valamint a nyilvánosság előtt még be nem mutatott új fejlesztések tekinthetők meg. A vár harmadik termében a Zsolnayval közös együttműködésben, az általam készített kollekciót állítjuk ki.

– Miből áll a kollekció?

– Ez egy új lámpakollekció kiegészítőkkel, melyet a magyar hagyományainkra épülő mintavonal követésével készítek. Van olyan lámpatestem, amelynek tartóelemeit 1935-ös kovácsoltvas és régi, 100 éves fából készült szekérgerinc adják. Ezért a kiállítás címe „Történelem a művészetben”.

– Hogyan kezdődött az együttműködés a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel?

– A tulajdonos, Bachar Najari meghívásunkra ellátogatott a Tenkes Csárdába. A Csárda régi vágya teljesült azzal, hogy Zsolnay étkészletből fogyaszthatnak ezentúl a hozzánk érkező vendégek, erről beszélgettünk. A Tenkes Csárda grafikai munkáinak a kivitelezése a másik szívügyem a kerámiák mellett. Miután a Csárdában lévő alkotásaim Bachar Najari megcsodálta, felvetette, hogy indítsunk egy közös kollekciót.

– Honnan ered a szakmai tapasztalata?

– Kalocsán lettem fazekas, Kovács László mester keze alatt, onnan hoztam, amit tudok. Minden nap tanulom ennek a lényegét. Vári Jenő építészmérnök volt, aki szakértelmével felügyelte munkáimat, mert a népművészetben minden motívumnak jelentősége van, és minden minta a néphagyományokon alapul. Ahogy elkezdtem ezeket rajzolni a kerámiákra, többen attól tartottak, hogy ez nem fog megmaradni, túlságosan át van törve az anyag, túl sérülékeny, stb. Az első égetéskor viszont semmi nem repedt el, és ez azért van, mert ezeket nem én találtam ki. Ezt a nagy mesterek kitapasztalták már, tudták, mit lehet, mit nem, én pedig igyekszem elsajátítani a legmélyebb alázattal és ezt alakítgatom tovább a saját elképzeléseim szerint.

– Hogyan illeszkedik az Ön munkája a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. tradicionális értékeihez?

– A Zsolnay gyökerei a fazekas mesterségig nyúlnak vissza, melyet én évekig gyakoroltam. A manufaktúra évszázados szellemisége mai napig megmutatkozik minden egyes alkotásban. Tagadhatatlanul érződik kerámiáimon, mintáimon a fazekasságból merített inspiráció. A manufaktúra kiemelkedő, sajátos alapanyaghasználata, technológiája szép egységet alkot néphagyományokra épülő munkáimmal.

– A kiállítás az ön ötlete volt?

– Igen. Úgy éreztem, hogy ha Bachar Najari felkért az együttműködésre, megbízott bennem, akkor komoly színvonalon helyt kell állnom. A termelésben és az alkotásban együttesen hiszek. A Zsolnay egy hungarikum, utánozhatatlan, és egyedülálló a világon. Jövőre a Manufaktúra 170 éves lesz, és ez előtt tisztelegve ezzel a kiállítással mutatjuk meg a 2023-as év újdonságait. Siklós Város Önkormányzata részéről Riegl Gábor polgármester úr is örömmel csatlakozott kezdeményezésemhez és támogatásáról biztosított a Várkapitánnyal, Szentgyörgyváry Péterrel együtt. Határtalan izgalommal várjuk október 1-ét. Addig még nagyon sok feladat és előkészület vár ránk. A meghívottak visszajelzései alapján, már most megtisztelve érezzük magunkat, mert hihetetlen érdeklődés övezi a rendezvényt. A kiállítás a megnyitót követően decemberig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában