Humorral fűszerezi a zenét

2022.09.28. 11:01

A színpadon és mögötte is helytáll Dézsi-Kocsis Viktória

Dézsi-Kocsis Viktória a Pécsi Nemzeti Színház művészeti titkára, szabadidejében pedig egy könnyűzenei formáció, a Pixelplants frontembere. Az életvidám ifjú hölgy férjével együtt muzsikál, s úgy tűnik, a színpad szeretete egész életét meghatározza.

Mohay Réka

Fotó: Laufer László

– Amikor éppen nem a színházban dolgozik, énekel a Pixel­plantsben. Milyen zenét játszanak? 
– „Hard-pop”, illetve „dark-pop” jelzőkkel illetjük a formációt. 2014-ben a Ti-ti-tá-ban rendezett tehetségkutatón értük el az első sikereket. Eklektikus zenei világot képviselünk, amelyben az elektronikus alapok, a dob és ének mellett gitár illetve basszusgitár szólal meg Lehőcz Áron jóvoltából. Nagy hatással voltak ránk a ‘80-as évek slágerei. A dalokat a férjem, Dézsi Sada írja, aki a banda dobosa. Az így készülő dalokból közösen építkezünk, ugyanis ahhoz, hogy hitelesen tolmácsoljam őket, fontos, hogy a dallamok bennem is meg tudjanak születni. Az utóbbi években számos új dalt szereztünk, illetve több klipet is forgattunk. 

– Akkor a zenélés szó szerint „szerelem-projekt” is egyben! 
– Igen, talán ez az, ami leginkább kizökkent minket a hétköznapokból. Azt szoktuk mondani, hogy minden közös fellépés vagy próba egy randi is egyben, s a zene szeretete is összeköt minket. Kislányunk, Szofi négy éves, időnként már ő is hallgatja a dalainkat. Az egyik legjobb érzés, amikor látom, büszke ránk és velünk együtt örül a sikereknek. A fellépések fáradalmaiért pedig kárpótol az az energiahullám, amit a közönségtől kapunk.

– Emellett a Pécsi Nemzeti Színházban dolgozik. Hogy került a teátrumhoz? 
– Tavaly kerültem a színházhoz, jelenleg igazgatói asszisztensként és művészeti titkárként felelek a produkciók háttérfeladataiért. A színház mindig is fontos része volt az életemnek, játszottam a Janus Egyetemi Színházban és itt, a nemzetiben is, ezeknek a tapasztalatoknak máig sok barátságot köszönhetek. Tavaly nyáron pályáztam meg a titkársági asszisztensi pozíciót és már az állásinterjún éreztem, megtaláltuk a közös hangot a vezetőséggel és Lipics Zsolt igazgató úrral. 

– Ezek szerint nem kíván elszakadni a színpadtól! 
– Bár korábban dolgoztam a közigazgatásban és a versenyszférában is, úgy érzem, itt tényleg megtaláltam a helyem ebben a világban. Tapasztalataim szerint kiváló hibrid megoldást jelent ez a feladatkör, hiszen az adminisztratív és kulturális tapasztalataimat egyaránt kamatoztathatom. Bár minden napra jut számos feladat, nagyon élvezem az itteni munkát, jó, hogy visszataláltam a színházhoz, amelynek légköre mindig is közel állt hozzám. 

Várja a fellépéseket

– Bár nem könnyű mindenre időt szakítani, szeretnék a jövőben is folyamatosan fejlődni és tovább képezni a hangomat

 – árulta el Dézsi-Kocsis Viktória. A lelkes frontember gyerekkorát Barcson töltötte, a PTE-BTK-n végzett magyar irodalom szakon, de már háromévesen énekesnői pályáról álmodott. Bár a Pixelplants sajátossága a sötét hangzás- és látványvilág, a koncerteket kedves, humoros stílusával, vidám interakciókkal egészíti ki. Az együttes országszerte koncertezik, nemrég Sopronban álltak színpadra, októberben Budapesten is lesz fellépésük. Legközelebb szeptember 30-án 20 órától hallhatjuk őket a pécsi Kioszk teraszán. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában